HTML

Friss topikok

„Jazz Szerdák” az Almássy-n: FUSIO GROUP

2007.11.22. 23:31 bellini

November 28. szerda 20:00

„Jazz Szerdák” az Almássy-n: FUSIO GROUP

A tavalyi év Jazz zenekarának választott formáció idén megjelent ’Stickman’ vagyis pálcikaember című negyedik nagylemezével egy tizenöt állomásos koncertturnéba kezdett a nyáron. November 28-án a kassai, levicei és a legjelentősebb hazai zenei fesztiválok és egy tévés koncertfelvétel után visszatér a Fusio Group a kiinduló állomásra, az Almássy Téri Szabadidő Központba.

A lemezbemutató turné záró koncertje garantáltan jó szórakozást és zenei élményt ígér az ország élvonalbeli muzsikusainak előadásában.  Az együttes zenei arculatát nagymértékben meghatározza az alapító személye és zeneisége, hiszen a repertoár Szendőfi Péter (dob) saját szerzeményeiből és hangszereléseiből áll. Stílusirányzatát tekintve leginkább a Chick Corea Electric Band, Joe Zawinul-féle Weather Riport vagy a Dave Weckl Band képviselte Jazz-Fusion irányzatba sorolható, akik legnagyobb hatást gyakorolták a zenekar vezetőjére, hangszerelőjére,  de az egyes nóták széles spektrumon mozgó zenei irányzatokat foglalnak magukba.

Kormos János (gitár), Romhányi Áron (billentyű), Barabás Tamás (basszusgitár), Elek István (szaxofon) és Szendőfi Péter virtuóz játéka egy különleges zenei fúziót alkot a magyar jazzélet palettáján.

Szólj hozzá!

Címkék: zene esemény koncert buli rendezvény

Free Style Chamber Orchestra - László Attila Est

2007.11.22. 23:29 bellini

November 27. kedd 19.30 

Free Style Chamber Orchestra - László Attila Est

László Attila legutóbb a Mol Jazz Fesztiválon adott különleges koncertet a jazz világban közismert Bob Mintzer-rel. A koncerten akkor a gitáros, zeneszerző legfrissebb Just Trust lemezéről játszottak néhány szerzeményt, illetve egy direkt erre a koncertre íródott szerzemény is felhangzott, amely a Tell your story címet viselte.

László Attila most újabb koncertre készül november 27-én a Nagy János által vezetett Free Style Chamber Orchestra-val. A kedd esti koncerten László Attila szerzeményei és hangszerelései hangzanak majd fel szimfonikus vonósok és fafúvósok kíséretével, illetve a szerző két régi zenész barátja is közreműködik: Lattmann Béla, basszusgitáron; Borlai Gergő pedig dobokon. A programban a Free Style Chamber Orchestra repertoárjából is szerepel majd néhány dal, amelyek Nagy János és Borlai Gergő szerzeményei.

Az eredeti hangvételű kompozíciókban a pasztellszerű hangszerelések és a dinamikus ritmusszekció találkozása izgalmas zenei eseménynek ígérkezik. A zenén kívül pedig a helyszín adottságai is emlékezetessé tehetik a koncertet, hiszen a november 27-i koncert fél nyolckor kezdődik a Nádor Teremben (Budapest, XIV ker. Ajtósi Dürer sor 39. ), amelyet Budapest egyik legszebb szecessziós termeként tartanak számon.

Szólj hozzá!

Címkék: média zene esemény magyar koncert buli rendezvény

A DH67 ÁLMAIBAN AMERIKA ÚJRA INTEGET!

2007.11.22. 23:27 bellini

A DH67 (Dance Heaven 67) duó 2006 telén alakult azzal a céllal, hogy elsősorban dance és electro felvételeket készítsenek a klubok, rádiók és zenetévék számára. Az alapító tagok Dru (Szűts Dániel) és Lentigo (Kiss Milán), akik különböző, ám mégis összeillő, egymást kiegészítő zenei ízlésükkel egyedi hangzást alakítottak ki dalaikban. Erre talán a legjobb példa legutóbbi munkájuk, az AD Studio "Álmaimban Amerika" című slágerének electro remixe.

Bár a felállás nem olyan régi, ennek ellenére a fiúk hamar belevágtak a mélyvízbe. Magyarországon kevés DJ-páros mondhatja el magáról, hogy külföldi szintű electro felvételeket készítenek magyar és angol nyelven egyaránt. Legújabb feldolgozásuk külön öröm volt számukra, mivel egy régi kedvencüket remixelhették, ami nem más, mint az AD Studio "Álmaimban Amerika" című örökzöld slágere.

Nagy elismerés volt a fiúk számára az AD Studió pozitív visszajelzése a remix hallatán, mely remélhetőleg további sikerre tesz szert a közönség körében is. A remix kapcsán egyre több felkérés érkezik a fiúkhoz, így valószínűleg még sokat hallhatunk az alig 20 éves srácokról...

1 komment

Címkék: zene magyar hír buli party búlvár megjelent

STERBINSZKY A HUNGARIAN ALL STARS PARTIN SZOMBATON!

2007.11.22. 16:51 bellini

November 24-én éjféltől 1-ig Sterbinszky pörgeti a legjobb korongokat a Syma csarnok "C" arénájában megrendezendő HUNGARIAN ALL STARS bulin, amelyen a hazai DJ-világ talán legerősebb, legjelentősebb nevei játszanak, ezzel is bizonyítva, hogy külföldi fellépők nélkül is lehet nagyon jó bulit csinálni.

A grandiózus tervekkel megálmodott rendezvény este 9-től egészen reggel 7-ig tart majd, és ebben a tíz órában a legkülönfélébb elektronikus zenékből válogatva játszik tíz hazai lemezlovas, akiknek együttes fellépése példa nélküli kuriózumnak számít a honi party-történelemben. Ráadásul most oly briliáns hang-, fény-, és látványtechnikai feltételek segítségével kápráztathatják el közönségüket, melyeket korábban csak a nemzetközi sztárok élvezhettek. Tény , hogy kizárólag magyar fellépőkre épített rendezvény még sosem kapott olyan óriási költségvetést, mint ez a mostani. A szervezők ugyanazt a csúcsminőséget ígérik, mint amit a legutóbbi Paul Van Dyk-lemezbemutató alkalmával használtak: 100.000 watt teljesítményű Martin Audio W8L hangtechnika, kifogástalanul kivitelezett fényrendszer, valamint gigászi lézer- és videoshow lesz az audiovizuális tökéletesség garanciája. Emellett a vendégeket az arénában profin felszerelt bárpultok várják, míg a leszőnyegezett galérián pedig minden kényelmi igényt kielégítő, fotelekkel berendezett lounge áll rendelkezésre - pazar kiszolgálást és egyben különleges élményt nyújtva a látogatóknak.

Minden készen áll tehát egy korábban nem tapasztalt, spéci party-élmény begyűjtésére STERBINSZKY, valamint BUDAI, DANDY, CHRISS, HOT X, KÜHL, NAGA, PALOTAI, PÖLI és SLAM JR társaságában. Elég felidézni pályájuk legfontosabb állomásait, hogy egyértelművé váljon, nélkülük ez a Hungarikum-buli nem lenne az igazi.

Start: 22:00 | End: 07:00
Belépés csak 18 éven felülieknek!
elővétel: 2000 HUF | belépő: 2500 HUF

Szólj hozzá!

Címkék: zene magyar buli party sztárok celebek búlvár

JANUÁRTÓL ÚJRA STERBINSZKY DJ-SULI!

2007.11.22. 16:49 bellini

2008. január végén új szemesztere indul Sterbinszky Pioneer Pro DJ Sulijának. Az ezúttal a TABU-ban megrendezendő tanfolyam immár a harmadik szériával ismét várja a kezdő, tanulni vágyó lemezlovasokat heti két alkalommal.

A 10 héten át, heti kétszer megrendezendő képzés tartalmazza a MADÉSZ vizsgára való, 6 alkalomból álló felkészítést is. A 17 és 19 óra között megrendezésre kerülő órák várják mindazokat, akik a Sterbinszky - Pioneer PRO DJ Mix Iskola néven futó képzés eddigi tanfolyamairól lemaradtak vagy már nem fértek be a csoportba.

RÖVIDESEN INDUL AZ S11 TOOLS ZENESZERKESZTŐ ISKOLA

Hamarosan megnyitja a kapuit az S11 Tools zeneszerkesztő iskola. Sterbinszky és szerzőtársa, Borsos Gábor vadonatúj kezdeményezése keretén belül a jelentkezők a komputeres zeneírás fortélyait sajátíthatják el.

Tanfolyam időtartama: 2 hónap
Időpontjai: heti 1x3 óra, minden héten szerdán, 17-20h-ig.
Tanfolyam tárgya: Steinberg Cubase SX 4 zeneszerkesztő program professzionális elsajátítása
Szükséges eszközök: Minden eszköz a helyszínen biztosított.

Ha érdekel a suli, akkor bővebb infóért írj e-mailt az info@sequence11.com címre.

4 komment

Címkék: média zene esemény celeb magyar hír sztár érdekességek

Country albummal jelentkezik Beyonce

2007.11.22. 15:38 bellini

Az amerikai énekesnő jelenleg új albumán dolgozik. Beyonce Knowles októberben Romániában, Kolozsváron is fellépett, új albuma country és western stílusban készül.

Beyonce új albumának elkészítésében a szövegíró és énekesnő Armanda Ghost-al dolgozik együtt, aki egyben James Blunt You’re Beautiful című szerzeményéért is felelős. A dal öt hétig uralta a brit slágerlisták első helyét.

Az énekesnő azután határozta el magát egy country stílusú album kiadásán, miután rajongóin kipróbálta az Irreplaceable dal country változatának sikerét, az American Music Awards díjátadáson, amit a múlt héten tartottak Los Angelesben.

A Destiny’s Child egykori csapattagja a Sugarland nevű country csapattal együtt adta elő dalát.

Szólj hozzá!

Címkék: zene celeb hír sztár album énekesnő

Ünnepre fel, költeni kell

2007.11.22. 13:48 bellini

Hamarosan itt a karácsony és az Újév. Ez a csúcsszezon az üzletek, kereskedők számára, és újabban ez a csúcsszezon az online áruházaknak is, hiszen ilyenkor keresik meg bevételeiknek nagy részét.

A szakértők megoszlanak az online áruházak bevételeivel kapcsolatban. A ComScore nyilatkozata szerint az online vásárlások elérhetik a 7 milliárd dollárt a novemberi hónap első 18 napjában, adja hírül az Infoworld.com. Ez az érték 17%-al több mint a tavalyi év hasonló periódusában, amikor csupán 6 milliárd dollárnak megfelelő összegért vásároltak az online áruházakban.

A növekedés annak ellenére is észlelhető volt, hogy a hónap első hetében gyenge bevételekre tettek szert az online áruházak. A ComScore számításai szerint a 2007-es év novemberi és decemberi hónapjában a fogyasztok 29,5 milliárd dollárt költenek majd az internetes áruházakban, ez 20%-al jelent majd többet a 2006-os évhez képest.

A Nielsen Online kutatói egészen más véleményen vannak. A cég kutatása szerint a fogyasztok ugyan annyit szeretnének idén is költeni, mint a 2006-os év ünnepei alatt. A megkérdezettek 35%-a arra számít, hogy az ünnepi ajándékvásárlás összegéből 25%-50%-ot költ majd online áruházakban. A cég kutatása a tavalyi eredményekhez hasonló eredményeket mutatott.

Annak ellenére, hogy a két cég véleménye jelentősen eltér, újat azért mégis hozott. Első sorban a ComScore szerint az év utolsó két hónapjában az online áruházak 25%-al növelik meg forgalmaikat. Az első tíz hónapjában az online áruházak 93,6 milliárd dollárnak megfelelő bevételekre tettek szert.

A ComScore eredményei nem vették figyelembe az aukciós online boltokat, de sem az online utazási irodákat.

A Nielsen kutatása szerint a legtöbb ember kényelmességből vásárol az online áruházakban. A megkérdezettek 81%-a válaszolta azt, hogy azért vásárol internetten keresztül, mert onnan bárhonnan hozzájuthat egy-egy dologhoz. A válaszok toplistáján az időhiány a második legfőbb tényező.

Szólj hozzá!

Címkék: vásárlás ünnepek karácsony hellókarácsony

Dmax TV néven, új csatornát indít a Discovery

2007.11.22. 12:47 bellini

Új szórakoztató csatornát indít a Discovery

A Discovery Networks UK bejelentette, hogy 2008 január 8-ig felavatja Dmax TV nevű új, szórakoztató csatornáját, mely kábelen és szateliten keresztül lesz fogható, és a férfi közönségnek szól.

Az új csatorna célja - melynek célcsoportja a 25 és 44 év közötti férfiak – hogy egy új célcsoportot toborozzon a Discovery Networks hálózatába.

A Dmax TV olyan dokumentumfilmeket sugároz majd mind a Deadliest Catc, mely egy horgászcsoport kalandjairól szól, vagy a Miami Ink, egy reality show, ami két tetováló művész életét kíséri nyomon.

A Dmax műsorkínálatában akció, kaland, dráma és lifestyle stílusok is szerepet kapnak, ezekkel a műsorokkal nemcsak a férfiakat akarják megcélozni, hanem a nőket is.

A Dmax TV Nagy-Britanniában a Sky 155 és a Virgin Media 197 kábeltévé társaság keretén belül lesz fogható, ugyanakkor egy weboldalt is üzembe helyeznek, ami 2008 január 2-ától sugároz majd.

A Discovery Networks az Animal Planet, a Discovery Channel és a Discovery Real Time csatornákat üzemelteti.

A nemzetközi sajtó szerint a Discovery Networks EMEA 20 alkalmazottjától fog megválni az elkövetkezendőkben, ami az alacsony reklámértékesítéseknek köszönhető.

Szólj hozzá!

Címkék: média tv hír érdekességek

Hajdu Szabolcs új filmmel jelentkezett: November 29-től mozikban az Off Hollywood

2007.11.21. 22:23 bellini

Hajdu Szabolcs rendezőnek az igazi sikert harmadik, Fehér Tenyér című filmje hozta meg. A tavaly bemutatott, nagy sikernek örvendő alkotásában egy versenytornász életét követhettük végig Debrecentől Las Vegas-ig. Az Off Hollywood című új filmjében azonban a magyar filmgyártás kulisszatitkait, egy fiatal rendező belső drámáját vitte filmre.

Garaczi László Április című műve egy rádiós áprilisi tréfára épül, mely megihlette Hajdu Szabolcs, rendezőt. Alaposan átdolgozta forgatókönyvet, s így született az Off Hollywood, amely egy bemutató előtt álló fiatal rendezőlány, Bódi Adél egy napját mutatja be. Az esti filmpremier körül forog minden: rádióinterjú, megbeszélések, meghívó-egyeztetések, és végül a nagy esemény: a Nem, hanem című képzeletbeli film ősbemutatója. Meghajlások, ügyetlen beszédek, kényszeredett mosolyok, lézengő emberek a fogadáson - minden magyar filmpremier ismerős részleteiből épül fel Hajdu Szabolcs kamaradarabja.

A főszerepet Hajdu Szabolcs felesége, Török Illyés Orsolya alakítja, mellette az alternatív színházi körökből ismert Thúróczy Szabolcs a producer szerepében, Miklós Marcell pedig mint a kontár rádióriporter jelenik meg a filmben. A klasszikus Hajdu Szabolcs színészek: Nyitrai Illés, Szabó Domokos, Csonka Valter és Vásári József sem maradtak ki. Az opeatőr Nagy András, a film zenéjét Márkos Albert szerezte.

Hajdu Szabolcs Off Hollywood című filmjét november 29-től játszák országszerte a mozikban. A díszbemutatót november 28-án tartják 20.30 órától a Művész Moziban.

Rendezte: Hajdu Szabolcs
Forgatókönyv: Garaczi László műve, és a színészi improvizációk alapján Hajdu Szabolcs
Producer: Pék Csaba
Operatőr: Nagy András
Zeneszerző: Márkos Albert  
Főszereplők:
Török-Illyés Orsolya, Szabó Domokos, Thuróczy Szabolcs, Mészáros Tibor, Vásári József

Szólj hozzá!

Címkék: média film esemény premier magyar színész hír sztárok celebek

Google Könyvkereső partnerprogram Magyarországon

2007.11.21. 18:40 bellini

Több mint tízezer kiadó partnereként a Google ma jelentette be, hogy Könyvkereső partnerprogramját Magyarországon is elindítja. A partnerprogram mindenki számára nyitva áll, és azért jött létre, hogy megadja a lehetőséget a magyar kiadóknak arra, hogy könyveiket az egész világ számára elérhetővé tegyék. Ez a lépés megkönnyíti a nemzetközi és magyar felhasználók számára, hogy megtalálják és megismerjék a hazai műveket, tovább öregbítve ezzel Magyarország irodalmi hírnevét.

 A programra a kiadók mostantól hazánkban is jelentkezhetnek, így digitalizáltathatják könyveiket, miközben a Google segítségével csak egy korlátozott előnézetet tesznek elérhetővé az interneten. Az ingyenes szolgáltatás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy keressenek a könyvek között és eljussanak a kiadó vagy egy könyvkereskedő cég honlapjára, ahol megvásárolhatják a kiszemelt művet.

Ez a program, ami jelenleg angol, francia, olasz, német, spanyol, holland, brazil, portugál, egyszerűsített és hagyományos kínai, valamint japán nyelven érhető el, az első lépés a Könyvkereső teljes magyar nyelvű lokalizációja felé.

“A Google Könyvkereső jelenleg is számtalan kiadóvállalattal működik szorosan együtt Indiától Ausztráliáig, a nemzetközi cégektől a legkisebb helyi vállalkozásokig. Nagyon örülök neki, hogy ezzel a lépéssel közelebb hozhatjuk a Könyvkeresőt a magyar felhasználókhoz,” mondta Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi képviselője. “Célunk az, hogy segítséget nyújtsunk a kiadóknak és az íróknak műveik népszerűsítésében, ezáltal fokozzuk azok eladhatóságát, míg a felhasználókat arra bátorítsuk, hogy több könyvet ismerjenek meg.”

Forrás: hirek.prim.hu

Szólj hozzá!

Címkék: szoftver könyv hír

Vegetáriánus lett a világ leghíresebb kannibálja

2007.11.21. 18:37 bellini

Armin Meiwes, az a férfi aki kannibál módjára megevett egy német férfit, akit az interneten ismert meg, átváltott a vegetáriánus életmódra. A kannibál férfi a Green Party ökológiai párt vezetője, melyet a börtönben hozott létre.

A férfi által létrehozott párt tagja között gyilkosok, pedofilok és drogkereskedők szerepelnek, adja hírül a Daily Mail. A szervezet tagjai minden kedden találkozót szerveznek és a környezet problémáiról tárgyalnak.

„Armin nem egy bolond ember. Nagyon jól ír és olvas.” – nyilatkozta az egyik fogvatartott. Armin Meiwes étrendje most kizárólag vegetáriánus ételeken alapszik, és azt hiszi, hogy az állatfarmok is gusztustalanok, akárcsak a gyilkosság amit elkövetett.

2001-ben Meiwes megölt egy 43 éves mérnököt, akit az interneten keresztül ismert meg. A férfi az interneten egy hirdetést adott fel, amiben egy olyan embert keresett aki hajlandó lenne arra, hogy megöljék és utána megegyék. Az üzenetet egy osztrák egyetemista találta meg, aki azonnal értesítette a rendőrséget.

Szólj hozzá!

Címkék: blog pletyka hír érdekességek búlvár

Iszka elvarázsolta Fábry Sándort is: „Varga Mária nem játszik, hanem él a filmben”

2007.11.21. 17:43 bellini

„Annyira elementáris a film és Varga Mária alakítása, hogy el sem jutottam odáig, hogy filmként tekintsek az Iszka utazására” – kezdte Fábry Sándor Bollók Csaba új filmjének díszbemutatóján. A showman, elmondása szerint egyszer, s mindenkorra szívébe zárta az alkotás fiatal szereplőit. A megnyitó-beszéde végén pedig nem jó szórakozást, hanem megrendülést kívánt a többszáz fős közönségnek. Nem véletlenül!


Zsúfolásig megtelt az Uránia Nemzeti Filmszínház díszterme Bollók Csaba: Iszka utazása című filmjének premierjén. Sokan már a Filmszemlén látták a díjnyertes alkotást, mégis eljöttek újra megnézni a filmet. A főszereplő, Varga Mária ártatlan, tiszta tekintete, gyermeki mégis hihetetlenül érett lénye egyszerűen legyűgözi a mozinézőt.








































A filmre olyan hírességek is kíváncsiak voltak, akik nagyon közelállnak az alkotókhoz, s személyesen is találkozni akartak Iszkával/Varga Máriával. Fábry Sándor hosszú percekig hallgatta Máriát és a szintén csodás alakítást nyújtó húgát, Rózsikát. A showmant minden érdekelte, beszélgettek a filmről, a romániai életükről, s arról is, hogyan érzik magukat ebben a világban. Ahol mindenki rájuk kíváncsi, minden fotós őket fényképezi, s mindenki őket dícséri. Fábry az ifjú tehetség kibontakozásáról csupán annyit mondott, „Varga Mária nem játszik, hanem él a filmben”. A díszbemutatón tiszteletét tette Gáspár Sándor lányával Gáspár Katával, Létay Dóra, Kubik Anna, Bródy János, Csere László, Vincze Lilla, Ráday Mihály.








































Bollók Csaba író-rendező egyébként a 38. Magyar Filmszemlén jelentkezett az Iszka utazása című drámájával. A legjobb szerzői filmnek járó fődíjával jutalmazott film a nemzetközi filmfesztiválok kedvence lett. Jeremy Irons a Szarajevói fesztiválon például azt monda a filmről, hogy „Varga Máriától minden színész tanulhat.”





















A berlini világpremier óta a film alkotói bejárták a világot, és ahová csak tudták, magukkal vitték Varga Máriát és filmbeli-valóságos húgát, Rózsikát is. A film rangos európai, amerikai, és ázsiai szemlékre kapott meghívást. Díjakat Brüsszelben, Monterreyben, Reykjavikban, Szarajevóban, Trondheimben nyert eddigi fesztiválkörútja során, az Európai Parlament Lux-díj szavazásán pedig bekerült 2007 tíz legjobb európai filmjébe.


Szólj hozzá!

Címkék: média tv film premier magyar színész hír sztárok celebek

„CASTING minden” - Tímár Péter új filmje - ZENÉS FILMVÍGJÁTÉK

2007.11.21. 17:31 bellini

Rendező: Tímár Péter
Forgatókönyv: Kern András, Pataki Éva, Egressy Zoltán és Tímár Péter
Producer: Losonczi Gábor
Operatőr: Csukás Sándor
Vágó: Tímár Péter
Szereplők: KERN ANDRÁS, OLÁH IBOLYA, OROSZLÁN SZONJA, PUSKÁS PETI, REVICZKY GÁBOR, SCHERER PÉTER, VALLAI PÉTER, KÚTVÖLGYI ERZSÉBET, BALÁZSOVITS EDIT, FEKETE LINDA, KECSKÉS KARINA, TÓTH ÉVA, SZACSVAY LÁSZLÓ, IGÓ ÉVA, SIPOS IMRE, LENGYEL FERENC, MÓZES BALÁZS, SZENTE VAJK, PATAKI SZILVIA, VÁGÓ ZSUZSA, JANZA KATA, STEINER KRISTÓF és még sokan mások.

Tímár Péterék úgy gondolták, miután évek óta nem készült igazán nagy sikerű zenés magyar film, ráadásul a tehetségkutatók időszakában a téma is nagyon adja magát, ezt az adósságot mindenképpen rendezni kell. A film azonban csak ötletként használja a zenés tehetségkutatók legsikeresebbjét, a Megasztárt, nem arról szól. Nem is Oláh Ibolyáról - bár élete több szálon is komoly hasonlóságot mutat az általa alakított szereplővel.


Egy tévétársaság énekes tehetségkutató versenyt hirdet, elindul a Sztárhangár.

Novai Rezső (Kern András), egy hajdan szebb napokat látott dalszerző, énekes és zongorista. Miután évekkel ezelőtt a feleségét balesetben elveszítette, megcsömörlött, magánélete kisiklott, visszahúzódó és zárkózott emberré vált. Egy régi bérházban él egyedül. Kis presszóban zongorázik estéről-estére, a barátai is onnan kerülnek ki. Egyetlen dolog érdekli a zongorán kívül, a lóverseny.

Ormos Katinak (Oláh Ibolya) minden furfangjára szüksége van, hogy meggyőzze Rezsőt, készítse fel őt a dalversenyre. Kati egy nevelőotthonban takarítónő, abban az árvaházban, ahol addigi életét töltötte. Rezsőhöz egy hivatásos énektanárnő, a férfi régi szerelme - Juli (Tóth Éva) - küldi, mert ő nem volt képes megbirkózni a lány erős személyiségével. Rezső először hallani sem akar a tanításról, ám Kati - nevelőtanára, a Dadus (Kútvölgyi Erzsébet – “Anyácska”) hatására - nem hagyja magát, nyakára jár a férinak. Kideríti Rezső címét, elmegy a lakására, reggelit készít neki, mindent bevet, hogy rábeszélje, foglalkozzon vele. Végül sikerül.

Elindul a verseny…


Hogyan folytatódik innen Rezső és Kati élete? Hiszen egyikük már feladta ambícióit, másikuk pedig – pont ellenkezőleg – mindenáron csúcsra akar törni. Gyűlölet vagy szeretet, szerelem vagy barátság, minden vagy semmi, rengeteg a talány. Bár nem ismeri el, és nem is akarja, Kati életre kelti Rezsőt, a lány pedig elindul a karrier, a sztárság felé. Keményen dolgoznak a sikerért, és ez egyre közelebb hozza egymáshoz a két különös embert…

A modern Kati , és a nosztalgia világába menekült Rezső kapcsolatából sok-sok kedves humor származik. Rezső, aki titokban bele is szeret a lányba, egy csodálatos dalt komponál Katinak a döntőre…

Közben megismerjük a verseny további szereplőit, fiatalokat, akik hírnévre, elismerésre vágynak.


A filmben a 80-as évek újra hangszerelt örökzöld dallamai mellett az emberi kapcsolatok minden típusa felsorakozik, megismerhetjük a törtető sajtófőnököt Oroszlán Szonja személyében, a hírnévre vágyó pizzafutárt, akit Puskás Peti alakít és akit egy rövid románc erejéig Ormos Katival is összehoz a kedves történet. Persze a remek fiatal énekes-színészek alakítása mellett a régi „öregek“ is hozzák a tőlük megszokott színvonalat, jó esély van rá például, hogy Szacsvay László filmbeli kedvenc szava akár szállóigévé is válhat...

A filmet a Tv2 stúdiójában, az első Megasztár díszletében forgatták, persze ez csupán egy helyszíne a garantáltan minden korosztályt megmozgató, vidám, érzelmes, zenés vígjátéknak, melyről 2008. január 10-től bárki meggyőződhet, ekkor kerül ugyanis a Casting a mozikba. Jó szórakozást!
















Az alábbi dalok feldolgozásai hallhatóak a filmben (a filmben énekli):

Darabokra törted a szívem: Demjén Ferenc – Bergendy (Pataki Szilvi)
Mélyvíz: Demjén Ferenc - Menyhárt János - Herpai Sándor - Lerch István – V-Motorock (Csórics Balázs)
El kell, hogy engedj: Demjén Ferenc (Oláh Ibolya)
Egy rozoga ház: Demjén Ferenc - Latzin Norbert – Eszményi Viktória (Pataki Szilvi)
Fekszem az ágyon: Demjén Ferenc - Menyhárt János - Herpai Sándor - Lerch István – V-Motorock (Fekete Linda)
Hotel Menthol: Fenyő Miklós - Novai Gábor – Hungária (Puskás Peti)
Szólj rám ha hangosan énekelek: Presser Gábor - Adamis Anna –LGT (Oláh Ibolya-Kern András)
Mondd mire van: Presser Gábor - Adamis Anna – LGT (Vágó Zsuzsi)
Szeress nagyon: Barta Tamás - Adamis Anna – LGT (Puskás Peti)
Érints meg engem: Freinreisz Károly - Adamis Anna – LGT (Közös dal kivéve Kern András)
Vándor milyen az út: Németh Zoltán - Tardos Péter – Apostol (Csórics Balázs)
Azon a szombat éjszakán: Tardos Péter - Markó András – Gemini (Szente Vajk)
Szóljon a zene: Komár László (Vágó Zsuzsi)
Folyóparton ülve: Papp Tamás – Skorpió (Szente Vajk)
Volt egyszer egy lány: Illés Lajos - Bródy János – Koncz Zsuzsa (Oláh Ibolya)
Előre nézz babám: Bródy János - Freinreisz Károly – Koncz Zsuzsa (Fekete Linda)
Ördögből angyal lehetnél: S. Nagy István - Auth Ede – Mátrai Zsuzsa (Oláh Ibolya)
Még egy utolsó fröcsöt: Bus József - Jaminszky László (Kern András)
Lady Carneval: Tardos Péter (Hermann Gábor)
Ég és föld között: Bódi László – Koncz Zsuzsa (Koncz Zsuzsa video klipp)
Valaki kell, hogy szeressen: Illés Lajos, Bródy János – Koncz Zsuzsa (Pataki Szilvi)
Szép álmok vége: Illés Lajos, Bródy János – Koncz Zsuzsa (Pataki Szilvi)

9 komment

Címkék: média zene tv mozi magyar színész sztárok celebek

Teherbe ejtette 12 éves unokáját

2007.11.21. 16:48 bellini

Nagyapjától született gyermeke egy 12 éves kislánynak Pécsett. A férfit a napokban vette őrizetbe a rendőrség az újszülöttől vett DNS-minta alapján.

A férfit azzal gyanúsítják, hogy év elején megrontotta és teherbe is ejtette tizenkét éves unokáját. A kislány a közelmúltban meg is szülte a gyereket. Ekkor tudták csak megállapítani a DNS-mintavétel után, hogy valóban a nagypapa rontotta meg a kiskorút, és övé a gyermek.

A férfit a napokban őrizetbe vették, vallomást tett, de a rendőrség nem közöl részleteket. A nagyapa ellen megrontás miatt indult eljárás. A bíróságnál kezdeményezték, hogy a férfit helyezzék előzetes letartóztatásba, erről szerdán délelőtt születik döntés.

Amennyiben bebizonyosodik a férfi bűnössége, akár nyolc év börtönt is kaphat. Részleteket holnapra ígért a rendőrség, így egyelőre azt sem tudni, hány éves a nagypapa.

Forrás: Független Hírügynökség

Szólj hozzá!

Címkék: média pletyka hír botrány búlvár

A Lora, Herendi Gábor filmje Luc Besson és David Cronenberg filmjeivel versenyez

2007.11.21. 13:12 bellini

Argentinában zajlik jelenleg a San Luis Cine nemzetközi filmfesztivál, ahol 22 játékfilmet mutatnak be a világ minden tájáról.

A rangos programban a Lora többek között Luc Besson Angel-A és David Cronenberg Eastern Promises (Keleti ígéretek) című mozijával száll versenybe az 50 000 dolláros fődíjért.

A fesztivált versenyen kívül Sidney Lumet Before the Devil Knows You're Dead (Mielőtt az ördög megtudja hogy véged) című alkotása nyitotta meg. A zsüri elnöke Geraldine Chaplin, Herendi Gábor filmjét San Luisban a főszereplő Lucia Brawley képviseli.

Szólj hozzá!

Címkék: média film esemény hír fesztívál

A 2007-es év legsikeresebb számítógépes játékainak toplistája

2007.11.21. 11:01 bellini

#1 America’s Army
#2 Warsow
#3 Wild Metal
#4 Afterburner 3D
#5 Wolfenstein Enemy Territory
#6 Flight of the Amazon Queen
#7 King’s Quest 3
#8 Maniac Mansion Deluxe
#9 Ultima IV
#10 Trackmania Nations
#11 Swine
#12 Xenon 2000
#13 Harmotion
#14 Retro River Raid
#15 SWIV
#16 Mono
#17 One Must Fall
#18 Secret Maryo Chronicles
#19 Scorched Earth
#20 Winigolf

Szólj hozzá!

Címkék: blog web internet toplista blabla

Baranya Dávid és a vámpírok turnézni indulnak

2007.11.21. 08:41 bellini

Budapest, 2007. november 21. - Baranya Dávid ismét magára ölti vérszívó jelmezét, és a téli hónapokban 7 városban és 7 helyszínen lép színpadra, mint vámpír.

 

Baranya Dávid igen sokoldalú művész. Otthonosan mozog a kortárstánc világában, kiváló eredményeket érte el versenytáncban és a musical is mint műfaj befogadta színpadára. November 24-től ez utóbbi add teret tehetségének, mivel csatlakozik a Vámpírok Bálja musical promóciós klub turnéjához. Hét városban és hét helyszínen veszi kezdetét a borzongás és három rövid részletet láthat a vámpírokat kedvelő közönség a musicalből. A kiválasztott helyszínek egytől egyig kiválóan felszerelt technikai háttérrel rendelkeznek és exkluzív körülményeket biztosítanak Kentaur jelmezeinek és Roman Polanski rémisztő, bár egyben humoros vámpír történetének.

 

Baranya Dávid a következő városokban és helyszíneken lesz látható:

 

l        2007 11. 24. szombat - Budapest, B7

l        2007 12. 01. szombat - Szombathely, Old's Room

l        2007 12. 08. szombat - Békéscsaba, Babylon

l        2007 12. 14. péntek - Vác, Club Mausoleum

l        2007 12. 15. szombat - Székesfehérvár, Bahnhof

l        2007 12. 21. péntek - Komló, Club Colosso

l        2007 12. 22. szombat - Sárospatak, Highlander

Szólj hozzá!

Címkék: média magyar hír buli

November 23-án jelenik meg a Need for Speed: ProStreet

2007.11.20. 15:37 bellini

Egyedülálló alkalom nyílik az egyik legnagyobb bevásárlóközpontban szerdától vasárnapig arra, hogy kipróbáld magad a Need for Speed Prostreet világában. Gáspár Laci a játék megjelenésének napjára nem vállalt be más programot, mindenképp a ott kíván lenni november 23-án, hogy összemérje tudását a többi Need for Speed játékossal. Ismeretlen játék, ismeretlen autók, ismeretlen pályák. Kérdés, ki milyen gyorsan méri fel a játék új lehetőségeit.

 

November 21 – 25. között minden Need for Speed rajongónak a város két legnagyobb bevásárlóközpontjában van a helye. A Need for Speed: ProStreet megjelenése alkalmából bárkinek lehetősége nyílik arra, hogy kipróbálja az új játékot.

November 23-án az Árkádban 15 órától együtt játhatsz Gáspár Lacival, aki kifejezetten  a játék megjelenése miatt szabadnapot intézett magának. Az énekesnek a napokban jelent meg Maradandók tisztelettel című lemeze, melyen a zenei szakma legnagyobbjai előtt tiszteleg, pénteken azonban egy egészen új oldaláról mutatkozik be a nagyközönségnek.

- Imádom az autókat, úgyhogy nem is kérdés mennyire szeretek Need for Speeddel játszani - mondta az énekes. – Most pedig, hogy kipróbálhatom a Prostreetet, teljesen fel vagyok dobódva. Alig várom már, új pályák, új autók, új izgalmak, új kihívások.

 

Gáspár Laci legnagyobb örömére az Árkádban a Drift Szövetség fergeteges autóiból is nyílik kiállítás a Need for Speed: ProStreet közel egy hetes rendezvényén. A rendkívüli járgányokat alaposan szemügyre veheti az érdeklődő, s ezt az alkalmat érdemes is kihasználni, hiszen tapintható közelségbe ritkán kerül az ember ezekkel az autócsodákkal.

A szabad fordításban csúsztatást, sodródást jelentő drift nem más, mint az autó tökéletes uralásának és irányításának látványos demonstrálása oly módon, hogy az autó lehetőleg egy centimétert se haladjon a szokásos módon, egyenesen.

A drift őrület Japánból származik, ahol az 1960-as években rendezték meg a drift futamok elődjeként számon tartott, első illegális hegyi versenyeket. Itt a versenyzők

 

egyetlen célja az volt, hogy minél rövidebb idő alatt teljesítsék a hegyi út két kijelölt pontja közötti távot. Néhányan közülük a jobb idő kedvéért a rallye-ból ellesett kanyarvételi technikákat alkalmazták, ebből nőtte ki magát később a drift.

A sportágban a stílus és a kanyartechnika számít, nem az idő. A drift lényege, hogy az autó hátulját a túlkormányozottságból fakadó kitörésekor a kanyarban csúszásban kell tartani anélkül, hogy az autó megtapadjon. A drift a hátsó kerekes autók és azok pilótáinak művészete.

 

A TCM Site és a NFS Hungary november 24-én, a ProStreet megjelenésének másnapján Lan Party-t szervez a játék örömére, amin bárki részt vehet.

A nevezők a frissen megjelenő Need for Speed: ProStreet világában versenyezhetnek majd egymás ellen Xbox 360 konzolokon, osztott képernyőn. A korhatár nélküli nevezés díjtalan. Nevezni lehet a helyszínen, a Mammut II. bevásárlóközpontban a szökőkútnál november 24-én 10.00 órától.


Helyszínek, időpontok:

 

Árkád: november 21 – 25. (Gáspár Laci november 23.)

Mammut: november 23 – 25. (Lan Party november 24.)

Szólj hozzá!

Címkék: blog web magyar kütyü hír blabla

Dundika és Kustánczi Lia virtuális-fociórákat vesz

2007.11.20. 12:22 bellini

Két szépség és többszáz fanatikus fociőrült – ha kíváncsi vagy a részletekre, gyere el szombaton a Pólus Centerbe! Izgalomból biztosan nem lesz hiány, hiszen azontúl, hogy Magyarország talán legvonzóbb lányai, Dundika és Kustánczi Lia virtuálisan focizni tanulnak, az is eldől, ki képviselheti hazánkat a FIFA Interactive World Cup döntőjén.

 

A FIFA, az EA és a PlayStation lázasan keresik a legjobb virtuális focistát a FIFA Interactive World Cup világjáró selejtezőin. Maga Ronaldinho is felkérte a rajongókat, hogy regisztráljanak és vegyenek részt a világméretű futball-versenyen.

 

A virtuális futballszezon felforrósodik, amint a játékosok és futballrajongók a világ minden tájáról felkészülnek a FIFA Interactive World Cup következő megmérettetésére. A FIFA 08 szeptemberi megjelenése óta öt kontinens huszonöt országának majdnem tízezer játékosa kezdett harcba a ranglista vezető pozíciójáért. Ebben a hónapban az első minősítő események Dániában kezdődtek el, majd vonulnak tovább Hollandiába, míg szombaton Magyarországra érkeznek. Az elkövetkezendő hat hónapban, minden bizonnyal a legjobb interaktív focista felkutatása körül forog majd a Föld.

 

A hazai fordulót a lehető leghevesebbre izzítjuk majd, a versenyzőknek ugyanis a szépséges Playmate-ek szurkolnak majd. Persze csak azután, hogy a játékosok bevezetik őket a FIFA 08 rejtelmeibe.

 

„Soha életemben nem játszottam virtuális focit, de alig várom, hogy szombaton kipróbáljam” – nevetett Dundika. „Ha az megnyugtat, én még rendes focit sem játszottam, képzeld mekkora hátránnyal indulok hozzád képest” – vette át a szót kacagva Kustánczi Lia.

 

A rendezvényt a magyar sztárokon kívül igazi világsztár focisták is támogatják.

 

„A FIFA Interactive World Cup egy nagyszerű lehetőség minden futballrajongónak hogy megmutassa a tudását és a játékszenvedélyét a FIFA 08-cal” – mondta Ronaldinho.  „Ez egy nagyszabású verseny, amire sokat kell készülni, és keményen dolgozni a sikerért - épp mint a

 

 

fociban. Így felkérek minden rajongót hogy regisztráljanak és élvezzék az interaktív futball ezen ünnepét.”

 

2008 Május 24-én, a 32 döntős Berlinbe fog utazni a világ négy sarkából, hogy a Sony Centerben versenyezzen a FIFA Interactive World Player 2008 megtisztelő címéért. A győztes meghívást kap a FIFA World Player 2008 Gálára, és 20.000 dolláros pénznyeremény is illeti. 

 

Azok a játékosok, akik úgy érzik, megvann bennük a tehetség, hogy a 32 döntős közt legyenek, már regisztrálhatnak is a www.electronicarts.hu/fiwc címen a hétvégi rendezvényre.


 

Helyszín: Budapest, Pólus Center

Időpont: 2007. november 24 – 25. 9:00 óra

Szólj hozzá!

Címkék: esemény sport magyar hír buli rendezvény

Botrány, verekedés, sírás a Győzike Showban

2007.11.19. 22:38 bellini

Ismét lefutott egy újabb Győzike Show. A híres roma rapper családja körül ismét áll a bál, vagy még mindig jobban mondva. A hétfő esti kiadás sem szűkölködött pikáns, fekete felhős jelenetekben. Sőt az egész adás méreggel teli „mézesbödőn” volt.

Azt tudni lehet, hogy Győzike és családja nem szimpla kedvtelésből veszekednek, noha talán biztos van otthon bőven veszekedés, de a show jól megírt forgatókönyv alapján működik.

A reality show elején és most is a kis Virágot állították be mutatványokra, „érdekes” jelenetek eljátszására, ami aztán talán sokaknak természetesnek tűnhetett. Ma azonban megmutatkozott a sok veszekedés, kiabálás, ordítozás fehér foga is.

Történt ugyanis, hogy a show vége fele Győzike - miközben Virággal azon tanakodtak hova is menjenek kirándulni az ünnepek alatt - SMS-t kapott. Evelin nyílván az anyja pártját fogja és kikotyogta, hogy az SMS írója egy olyan lány, aki a világ legősibb mesterségét űzi. Hogy mennyire van ennek valóságalapja, azt csak ők tudják, elég az hozzá, hogy Beja asszony féltékenységi jelenetet rendezett, aminek következtében Győzike jó pár nyaklevessel lett gazdagabb.

Ebből aztán lett nagy csetepaté, ami odáig fajult, hogy Virág sírógörcsöt kapott szülei veszekedése miatt. És nem hiszem, hogy ezúttal álca volt ez Virág részéről. Megmutatkozott a szülők marakodásának eredménye. Az már biztos, hogy valamilyen szinten lelki sérült lett a kislányból, noha nem hiszem, hogy Evelint ne viselnék meg a dolgok.

A show végén Bea békülési szándékú beszédbe elegyedett férjével, aminek következtében ismét agresszió áldozata lett Győzi, Bea lekent neki egy balegyenest. Komolyan mondom az adás tiszta pofozkodások sorozata volt Bea részéről.

Hiába, ahogy Bea mondja, a Pénz nem boldogít, de jó ha van.

Szólj hozzá!

Címkék: tv sorozat magyar pletyka botrány sztárok celebek búlvár

Meghalt Szabó Magda

2007.11.19. 21:21 bellini

Kilencvenéves korában elhunyt Szabó Magda Kossuth-díjas, kétszeres József Attila-díjas író. A legtöbb nyelvre lefordított magyar írót hétfő délután, olvasás közben érte a halál.

Kilencvenéves korában elhunyt Szabó Magda Kossuth-díjas, kétszeres József Attila-díjas író - tudatta titkára az MTI-vel. Tasi Géza elmondta, hogy az írónőt hétfő délután 4 órakor, olvasás közben érte a halál.

Szabó Magda 1917-ben született Debrecenben. Szülővárosában érettségizett 1935-ben, majd 1940-ben a debreceni Tisza István Egyetemen kapott latin-magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. A helyi Református Leányiskolában, majd Hódmezővásárhelyen tanított 1945-ig, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett. 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de Révai József utasítására még abban az évben visszavonták tőle, és állásából is elbocsátották. 1958-ig nem publikálhatott. Ebben az időben általános iskolai tanárként dolgozott.

Az eredetileg költőként induló Szabó Magda 1958 után már regény- és drámaíróként tért vissza. A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal, például a Danaida vagy a Pilátus.

Szülővárosa, a református Debrecen hagyományai meghatározóak voltak személyisége alakulásában, egy időben pedig aktív szerepet is vállalt az egyházban: 1985-től öt éven át a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 1993-ban a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorává avatták. Debrecen városa díszpolgárrá választotta. A város történelmét eleveníti meg többek közt Kiálts, város című drámája.

1959-ben kapott először József Attila-díjat, 1978-ban Kossuth-díjat, 1983-ban Pro Urbe Budapest-díjat, 1987-ben Csokonai-díjat kapott. 1992-ben a Getz-díjjal tüntették ki. 1996-ban Déry-díjat, 2000-ben Nemes Nagy Ágnes-díjat és 2001-ben Corvin-kitüntetést kapott. 2007-ben, 90. születésnapján megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést, a múlt szombaton pedig az alkotót Hazám-díjjal jutalmazták.

Szabó Magdát az OKM és Budapest Főváros Önkormányzata saját halottjának tekinti, búcsúztatásáról később gondoskodnak.

Forrás: origo.hu

1 komment

Címkék: média magyar hír

Újabb szexvideó került elő Paris Hiltonról

2007.11.19. 12:26 bellini

Újabb, kevésbé cenzúrázott szexvideó borzolja a kedélyeket az interneten. Paris Hiltonról újabb botrányos felvétel került elő, pont akkor amikor a celeb „jókislány” életet akar élni.

Paris Hilton ismét botrányt kavar. Ezúttal egy újabb felnőtteknek szóló videó kering az interneten a celebről. A felvétel pont rosszkor bukkant elő, mivel Paris mostanság javítani kíván a róla kialakult képen, de úgy tűnik ez most nem fog sikerülni neki.

A neten keringő felvételen Parist épp fürdőzés közben kapták rajta. A zenei pályát is kipróbáló híresség egy hatalmas kádban pancsol, adja kírül a The Sun.

Úgy hírlik, hogy a felvételt a Parisexposed.com szellőztette meg, ami iránt a celeb bírósági végzést kért. Természetesen nem is kell azt elmondanunk, hogy a megjelenése után hamar felkerült a YouTube videomegosztó oldalra, ahonnan aztán tovább terjedt.

Paris Hilton idén mindvégig a magazinok és újságok címlapján szerepelt, legtöbbet három hetes börtönbüntetése alatt cikkeztek róla.

Paris egyike a legtöbbet szereplő hírességeknek a tengerentúl. A híresség 2003-ban vált híressé, amikor szintén egy pornófelvétel került fel róla a netre. Később a felvétel, melyen Rick Salomonnal látható film formájában is kiadásra került, One Night in Paris címmel. Hírességének köszönhetően Paris saját reality showt kapott, 2006-ban pedig első szólóalbumát is kiadta.

Szólj hozzá!

Címkék: celeb pletyka sztár hírességek énekesnő búlvár

Milliárdok csoki Mikulásra

2007.11.19. 12:09 bellini

A közelgő Mikulás-nap előtt megugrik az édességek forgalma Magyarországon. Az ünnep előtti 4-5 hétben a vásárlók csaknem 5000 tonna figurás terméket visznek haza az üzletekből, és csak a csokoládé Mikulásokért 950 millió forintot fizetnek a pénztáraknál.

A Mikulás-nap környékén és a karácsony előtti időszakban vásárolják meg a magyarok az éves figurás édesség kétharmadát. Ez mintegy 5000 tonna valódi csokoládéból és bevonómasszából készült édességet jelent, amelyekre összesen 2 milliárd forintot költenek a vásárlók. A klasszikus csoki Mikulások még mindig a legkeresettebbek, ezekre csaknem 950 millió forint jut. Egyre népszerűbbek a játékokkal kombinált termékek és a teljes Mikulás-csomagok is, amelyekért 700-800 millió forintot hagynak a vevők a pénztárakban. További 200 millió forintért pedig csoki díszeket és adventi naptárakat vásárolnak - derült ki az ACNeilsen piackutató felméréséből.

A hungarikumnak számító szaloncukor még mindig rendkívül népszerű. Ebből az édességből családonként átlagban 2 kilogramm fogy el, ami összesen 5-6000 tonnát jelent. A tasakos, zacskós kiszerelések az értékesített mennyiség mintegy 80 százalékát teszik ki. A szaloncukorra a magyarok 5,5-6 milliárd forintot fordítanak az ünnepek előtti időszakban.

Bár a valódi csokoládéból készült termékek iránti érdeklődés évről évre nő, a fogyasztók 65-70 százaléka még mindig az olcsóbb, bevonómasszából készült Mikulás figurákat és az ezzel bevont szaloncukrokat választja. A tejbevonóból készült termékek piacvezető pozíciójukat elsősorban az áruknak köszönhetik. Ezeket egy minőségi csokoládéból készült figurához képest akár fele áron vásárolhatjuk meg. Míg a csokoládé szigorú nemzetközi szabványok szerint készül, legdrágább alkotóeleme a kakaóvaj, a tejbevonóból (kakaós masszából) készült termékek esetén a kakaóvajat egyéb olcsóbb növényi zsírokkal helyettesítik. Természetesen a kakaós masszából gyártott figurák is megfelelnek minden élelmiszeripari követelménynek, amely alapján forgalomba kerülhetnek, azonban élvezeti értékük alacsonyabb, mint a csokoládéból készülteknek.

(FH)

Szólj hozzá!

Címkék: blog esemény web magyar hír

Bezárul a Frei Dosszié

2007.11.19. 08:31 bellini

Egy évig nem lesz a TV2-n Frei Dosszié, a tévés ugyanis ki szeretné pihenni magát, miközben új kihívásokat keres. A műsor ősszel több alkalommal a csatorna egyik legkedveltebb sorozata, a Doktor House sávjában jelentkezett, s bár korántsem érte el a morc orvos által szállított közönségarányt, nem hozott rossz nézettséget.

Iskolák, munkák

Frei több városban végezte tanulmányait, Budapest (Jogi Egyetem), Moszkva (Nemzetközi Kapcsolatok Szak), Washington (Media Management School) és Knoxville (Állami Egyetem, Televíziós Szak) voltak az állomások.

Az angolul, németül, oroszul beszélő Frei előbb a 168 óra című műsornál dolgozott, majd a Danubius Rádió német nyelvű adásának hírszerkesztőjeként serénykedett. 1991-ben Bernben, a Svájci Rádiónál dolgozott, majd 1991-94 közt a Magyar Rádió külpolitikai rovatának volt szerkesztő-riportere.

Idővel a televízió képernyőjén is feltűnt, az Egyenleg című hírműsor és a Nap TV műsorvezető-riportere volt. 1996-ban indította el a Dosszié-t az MTV-n. A Frei-Dosszié és a Riporter: Frei Tamás az RTL Klubon futott, majd TV2 vette át egy évnyi pihentetés után: 2002-től ismét a Frei-Dosszié jelentkezett, megújult formában.

A régi botrány

Az RTL Klub vezetősége 2001 május közepén függesztette fel meghatározatlan időre Frei Tamás műsorát a 2001 április 23-i adás körül kialakult visszhangra és a sajtóban keringő hírekre reagálva. A riportműsora, melyben egy orosz bérgyilkostól megkérdezte, mennyiért ölné meg a magyar miniszterelnököt, először a jobboldali újságírók együttes tiltakozását, majd az RTL Klub vezérigazgatójának, Piller Andrásnak és programigazgatójának, Gyöngyösi Bencének lemondását vonta maga után. A műsor vetítését követően a csatorna programigazgatója, Szabó Stein Imre elnézést kért a magyar kormányfőtől. Néhány nappal később pedig Juszt László bizonyította be egy riportban, hogy Frei riportalanya nem is volt igazi bérgyilkos.

Szólj hozzá!

Címkék: tv web celeb magyar pletyka hír sztár búlvár

Mennyit ér a házi kedvenc ?

2007.11.19. 08:25 bellini

Mennyit vagy hajlandó kiadni, azért, hogy kedvenc háziállatoddal lehess. Egyesek szerint bármilyen házi kedvenc jól jöhet, és nem szükséges egy bizonyos fajtát beszerezni, hogy boldog lehessen az ember.

Azok akik pedig mindenképpen álmaik kiskutyáját szeretnék megvásárolni, egy kistermetűt vagy éppen nagyot, hosszú vagy rövidszőrűt, több száz eurót is kiadhatnak érte.

Tovább olvasom a Cikket.

Szólj hozzá!

Címkék: blog cuki blabla állatok

süti beállítások módosítása