Bellini

Az 1956-os emigránsokból alakult világhírű zenekar, melyet Doráti és Menuhin neve fémjelzett, több mint egy évtizede megszűnt. Tagsága – magyarországi muzsikusokkal kiegészülve – erre az alkalomra ismét összeáll, hogy a nemzetközi hírű hegedűművész, Ágoston András vezetésével a Biennále nyitókoncertjén fellépjen.

Kodály: Páva-variációk

Haydn: C-dúr hegedűverseny

Szünet

Beethoven: V. szimfónia

Lélekhúrok elnevezést azért kapta ez az est, mert a fellépőket nemcsak az akusztikus gitár, hanem a közös származás is összekapcsolja.

A nemzetközi színtér egyik legnagyobb nevének számító Muriel Anderson már külföldön született, azonban ma is tartja a kapcsolatot magyarországi rokonaival. Az Agócsi-Tüske Duó tagjai a nyolcvanas évek végén hagyták el az országot, míg Szátvári Csaba az erdélyi magyarságot képviseli. A fellépő művészek Szabó Sándor meghívására mutatják be zenei- és országhatárok felett átívelő művészetüket, melyet a közös magyar lélek húrjai kötnek össze.

Közreműködik: Muriel Anderson (USA), Agócsi-Tüske Duó (H), Szátvári Csaba (RO), Szabó Sándor (H)

 

A Nagybecskereki Emmanuel Kórus koncertje

 

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat produkciója

Rappert Gábor szatmárnémeti színész Cseh Tamás dalait énekli, csellón közreműködik Kováts István.

A műsorban elhangzó dalok: Csönded vagyok, Valóság nevű nagybátyám, Műcsarnok, József Attila, Fehér babák, Dal a ravaszdi Shakespeare Williamről, Tangó, Gyerekkorom, Amikor Désiré munkásszálláson lakott, Budapest, Illegalitás, A jobbik részem, Ha Koncz Zsuzsával, Én nagyon szeretlek titeket,

valamint szó esik Bereményi Gézáról, Másik Jánosról, Novák Jánosról és a „csehtamásságról” is.

 

Karnagy: RNDr. Horváth Géza

A vegyeskar 1982. február 1-jén alakult. Tagságát kezdetben főleg egykori kiváló nótaénekesek, dalárdatagok és lelkes gimnazisták alkották. A szlovákiai magyar kórusok háromévenként megrendezett országos versenyén, a Kodály Napokon először 1984-ben vettek részt, ahonnan arany minősítéssel tértek haza. Az utóbbi két évben a kórus sikeresen mutatkozott be többek között Bátaszéken, Komáromban, Szencen, a budavári Mátyás-templomban, az MTA Dísztermében. 2007-ben munkájukat Pro Urbe-díjjal ismerték el.

 

Közreműködik Réman Zoltán (klarinét) és a Kolozsvári Magyar Opera ének- és zenekara, vezényel Selmeczi György

Slezák András: No Man’s Land

Kőmíves János: Saint-Clair-fantáziák

Maros Miklós: Klarinétverseny

Erőd Iván: II. szimfónia

Csíky Boldizsár: Gulag

 

„Ahhoz, hogy valóban találkozhassunk egymással, olyan helyeket kell felfedeznünk, amelyek függetlenek mindenféle, földön meghúzható határoktól. E helyszíneknek nem kisebb tér ad otthont, mint a levegőég. Itt találhatók együvé tartozásunk, illetve ez irányú reményeink felépítményei is: hidak, fellegvárak, lebegő városok, de nem ritkán mentsváraink tornyai is kivillannak a felhők közül. Mert szeretnénk magunkról úgy beszélni, hogy mindenkihez méltán szóljunk. Talán így fogalmazható meg az a cél, amelyet zenénkkel most keresni indultunk.” (Verebes Ernő)

Közreműködik: Bakos Árpád – ének, furulyák, koboz, ud, Szerda Árpád – zongora, ének, Kucsera Géza – tenor és szopránszaxofon, Szerda László – dobok, ütőhangszerek, Dudás Bea – ének, Verebes Ernő – klasszikus gitár, hat húros basszusgitár

 

A Garden Quartet 2006-ban alakult Szabadkán. Tagjai: Zsiga Pál első hegedű, Slobodan Stefanovity második hegedű, Molnár Viktor gordonka, a Szabadkai Zeneiskola tanárai és Tóth Imre mélyhegedű, a Szabadkai Rádió zenei szerkesztője, újságírója. A zenekar Észak-Vajdaság egyetlen állandó jelleggel működő komolyzenei együttese. A vonósnégyes Szerbia és Magyarország több városában tartott önálló koncertet, és vett részt különböző kulturális rendezvényen közreműködőként. A kvartett tagjai 2007-ben aktívan részt vettek a Lányi Ernő által alapított Szabadkai Filharmónia szimfonikus zenekar újjászervezésében, amely az ezt követő évben ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját.

Asaf Roth izraeli marimbaművész. Fellépett többek között New York-ban, Philadelphiában, Washingtonban, Budapesten, Weimarban, Moszkvában, Novoszibirszkben, Taipeiben, Jeruzsálemben és Tel-Avivban. Asaf 2002-ig a New York-i zenei élet egyik kiemelkedő alakja. Több neves zenekarral is játszott, mint a Philadelphia Vituoso Orchestra és az Izraeli Filharmonikusok. New York-i tartózkodása folyamán több jazz-, pop-, latin és brazil együttessel is fellépett.

A The Biting Sheep (Harapós Bárány) nevű elektronikus-akusztikus duót Asaf Roth alapította 2005-ben.

Kétévesen kezdte a zenetanulást, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy híres cigány muzsikusdinasztiába született, és még a valaha élt legsikeresebb prímásnak, Bihari Jánosnak is egyenes ági leszármazottja. Roby – akinek Németországban élő dzsessz-szaxofonos bátyja, Tony Lakatos ugyancsak nemzetközi hírű muzsikus – Járóka Sándornál tökéletesítette tudását. Tizennyolc éves korában alapította első zenekarát, amellyel Belgiumban jutott szerződéshez. Az a brüsszeli étterem, ahol muzsikált, hamarosan a belga főváros egyik kulturális nevezetessége lett: Roby virtuóz játékát politikusok, üzletemberek mellett a zene olyan nagyságai is szívesen hallgatták, mint Yehudi Menuhin vagy Claudio Abbado.

A kilencvenes évek közepén Roby Lakatost szerződtette a Deutsche Grammophon, amely a klasszikus zenei hanglemezkiadást sújtó recessziót olyan crossover kiadványokkal igyekezett ellensúlyozni, mint Roby rendhagyó cigányzenéje. A kiadó támogatása révén világszerte ismertté lett Lakatos neve. Néhány évvel ezelőtt a Thália Színházban adott emlékezetes koncertet, de ettől eltekintve ritka vendég Budapesten. Saját zenekarában Cséki Kálmán zongorázik, Bóni László hegedül, Bangó Ernő cimbalmozik, Németh Oszkár nagybőgőzik és Rontó Attila gitározik – valamennyien gyerekkori barátai, akikkel hosszú évek óta együtt zenél.

Presgurvic: RÓMEÓ ÉS JÚLIA – musical (rendező: Kerényi Miklós Gábor)

A Budapesti Operettszínház és Bukaresti Nemzeti Operettszínház társulatából válogatott szereposztásban két este magyar és román nyelven, kétnyelvű feliratozással látható Presgurvic: Rómeó és Júlia című musicalje Kerényi Miklós Gábor rendezésében. A „román” szereplők között két magyart is találunk: Lőrinc barátot a temesvári magyar színház korábbi igazgatója, Demeter András játssza, Tybalt szerepében pedig a Marosvásárhelyen diplomázott Fazekas Ernő látható, aki egyben a román nyelvű változat fordítója is.

A nemzetközileg elismert magyar rendező, Ascher Tamás először dolgozik a világ egyetlen nemzetiségi operatársulatával. A főbb szerepekben: Kele Brigitta, Fülöp Márton, Pataki Adorján, Molnár Mária, Vígh Ibolya.

 

100 TŰ HOSSZA – színielőadás élő zenével (rendező: Nagy József)

A lét folytatódik. Maszkok mögött is. Mai alakoskodókat látunk, az egykori bohóc árnyképeit, a tragédia visszájából magát a drámát, abban a társadalmi-történeti pillanatban, amikor minden maszk leesik és a Király újfent meztelen. A szereplőket bonyolultan átfonó játék a pódiumon muzsikáló zenészekre is kiterjed A színészekhez, egy-egy szerephez egy-egy muzsikus járul. A végjátszma rabjaiként, gúzsba kötötten is, az éltető játék uralja a történéseket. A zenével/mozgással együtt, párhuzamosan egy új világot szülő magatartás körvonalazódik.

 

Mit tehet egy ember, ha bármerre fordul, a világban csak képmutatást lát? Ha állást, megbecsülést csakis a kapcsolatrendszer, jó helyen és jó időben elhelyezett mosolyok, hálára váró jószolgálatok szerezhetnek neki? Mit ér így az érdem? Mit egy igaz ember? Alceste, Molière darabjának főhőse elkeseredett harcot vív a világgal: kíméletlen őszinteséggel száll szembe minden fonáksággal, amit maga körül lát. Miközben egyenes természete újra és újra bajba sodorja – hiszen a képmutatás világában az őszinteség nem maradhat megtorlatlanul – fokozatosan mélyül benne az embergyűlölet, míg végül nevetséges helyzetekben megalázva, jogában megtiporva, őszinteségében csúffá téve nem marad számára más kiút, csak az emberek világából való menekülés.

A Tamási Áron Színház és az Égtájak Iroda közös produkciója

 

A dráma története gyermekien egyszerű. Egy ember, az Elbeszélő arról beszél, miként szolgált le három évet a csendes-óceáni flottánál. Igen. A szöveg ereje nem a mit?, hanem a hogyan mondja el? kérdésben rejlik. Magyar nyelvterületen először, a világ színházi életében pedig harmadszor mutatják be ezt a művet. Ezúttal az újonnan létrejött EPOPTEIA MŰHELY TÁRSULÁS előadásában, mely név mögött ezúttal Gál Tamás (Elbeszélő) és Czajlik József rendező állnak.

 

A Kr. e. 442 körül bemutatott tragédia, sajnos igazi mai tragédia! A HATALOM mindenkinél, és mindennél fontosabb! Nem számít a szeretet, a szerelem, nincs barátság, tisztesség, emberség, elvekért való kiállás... Ebben a világban egy szeretettel teli ember képtelen élni, nem alkuszik... Antigoné elvei megtagadása helyett inkább a halált választja.

Az Énekes madár című székely népi játék az emberi tisztaság és az igaz szerelem diadala az irigység és a jót mindenáron elpusztítani akaró erők felett. Olyan, mint egy tündérmese, melyben a humor, a könnyes kacagás, az édes évődés, a szárnyaló szerelem mögött fájdalmasan nevetséges, örök érvényű szánalmas emberi sorsok és cselekedetek rejtőznek. A megkeseredett, kényszerházasságba menekülő öregek összefognak a fiatalok tiszta szerelme ellen. A világ és az ember ma ugyanúgy működik, mint Tamási Áron 1933-ban írt művében, azzal a különbséggel, hogy itt a csodák meg is történnek.

 

 

Samuel Beckett Az utolsó tekercs című 1958-ban írt darabja egy Krapp nevű férfiról szól, aki születésnapjának „szörnyű eseménye” alkalmából minden évben szalagra mondja az elmúlt év fontosabb eseményeit, hogy ily módon megőrizhesse emlékeit azokra az időkre, amikor már nem lesz több hely az emlékezetében. A 69 éves öregember újra meghallgatja az általa 39 éves korában rögzített, még korábbi önmagáról szóló szalagot, de már nem sikerül megértenie a felvételt. Beckett különös darabja a Krapp emlékei és rögzített emlékei közötti ellentmondásokról, valóság és érzékelés egybehangolásának képtelenségéről szól.

 

„A legvéresebb Shakespeare-mű paradox módon a legtöbbet játszott is egyben. A hatalmi téboly koroktól függetlenül az európai kultúra állandójának tűnik, és ezt a színház története során elképesztő változatossággal mutatja be, ám minden bizonnyal a legradikálisabb nézőpontból a III. Richárd. A királydráma happy endje sokkal inkább a magáért való, romjaiból is megújulni bíró hatalom ironikus és megsemmisítő metaforája, azé a hatalomé, amely leginkább a maffiák túléléséhez hasonlítható. Ebben a darabban, a természetesen szintén meggyilkolt gyerekek kivételével, egyetlen szereplő sincs, legyen bár gyilkos vagy áldozat, férfi vagy nő, nemes úr, herceg vagy átlagember, aki ne volna mások vérétől szennyes. Shakespeare korai műve azonban nem pusztán rémdrámaként olvasható. Gloucester hercege, aki III. Richárd néven Anglia trónjára lép és gyakorlatilag korlátlan hatalommal bír, az emberi lét határainak átlépésével a halál legyőzésére tesz kísérletet. A zsarnok mellett mindegyre ott látjuk Richárdot, az embert, aki túl akar lépni mások pusztulásában felismert, önnön halandóságán. A halállal való teljes azonosulás révén vajon legyőzhető-e a halál? – Richárd kérdése ez, aki saját életét teszi egy minden ízében tragikus kísérlet tárgyává a történelemnek nevezett horrormúzeumban.” Visky András

Az előadás Ady Endre levelezése, versei és novellái alapján, Bölöni György, Péter I. Zoltán és Czeizel Endre írásainak felhasználásával készült

 

Álmom, ébrenlétem, szenvedésem, örömem te vagy. Látod, érzed, hogy mennyire szeretlek? Nagyon szeretlek. Nagyon. És nagyon hamar el kell dőlnie a sorsomnak, mert így nem bírom. Százszor jelensz meg nekem éjszakánként, amikor egyedül vagyok és én kívánlak és milliószor csókollak álmomban. Csókollak, szorítlak, vágyammal benned vagyok, te édes, egyetlen asszony, minden percben...
Jártunk-e mi együtt, vagy együtt jártunk-e mi Párizsban, Párizsunkban, mely kínokban vonaglik most, mint egy makrójától fojtogatott szabados delnő? Ha együtt kóborogtuk volna be a Várost, kinek meg kell bocsátanunk, miként Magdalénának Krisztus megbocsátott, ne feledjük el egymást. És ne feledjük el, hogy Párizs rabló volt, mint a szerelem, de a szerelemnél szebb ajándékot nem kapott az ember, és Párizs csakugyan az új Athén volt. Be rejtett engem, be mámorosított, be rossz volt, és be vidámító: kicsiny zugainak, groteszk embereinek árnyai most megszentelődnek.

 

„A Három nővér megváltásról szóló drámaként izgalmas számomra. Eszerint a három nővér tulajdonképpen egyetlen nőalak három vetülete: a gyermeki, a női és az anyai, akiknek együtt kell maradni ahhoz, hogy lehetségessé váljon a túlélésük. Ott lebeg az Atya szelleme, nem tudnak és nem is akarnak megszabadulni tőle. A Fiú is megjelenik, hiszen a darab elején a nővérek Versinyin megérkezését már-már messianisztikus módon élik meg: őbenne látják a megváltót, aki végre Moszkvába viszi őket. És végül ott a Szentlélek is, amelyet én a szenvedéssel azonosítok. Azzal a szenvedéssel, amelyet a szereplőknek különböző formában ugyan, de vállalniuk kell. Vonz a Három nővér zeneisége is, amely rokonítható az általam annyira kedvelt abszurd művekkel. Ez a zeneiség, mint minden szimfonikus szerkezetű mű, nagy pontosságot és pontos tonalitást, hangszínt, atmoszférát, színárnyalatokat követel.” Tompa Gábor

A budapesti Égtájak Iroda másodízben rendezi meg a határon túli kortárs magyar képzőművészek kiállítását. Az elsőre GPS – Ismeretlen szcéna címmel 2007-ben került sor az Ernst Múzeumban, jelentős szakmai és nyilvános figyelem kíséretében. Az ez év októberében–novemberében esedékes rendezvényen 16, nemzetközileg is jegyzett magyar származású alkotó vesz részt a környező országokból és a tengeren túlról. Valamennyien tevőleges alakítói országuk művészeti életének, ám munkásságuk jelentős mértékben túlnőtte a szűkebb kereteket.

A határon túli kortárs magyar képzőművészek biennáléját ama igény hívta életre, hogy az anyaország szakmai közege és szélesebb közönsége is jobban megismerje azokat a külföldi magyar alkotókat, akik mögött nemzetközi elismertség áll, de az egyetemes magyar művészet kontextusában még nem nyertek kellő besorolást. A Bartha József (Románia), Farkas Roland (Szlovákia) és Szombathy Bálint (Szerbia, Horvátország, nyugati világ) kurátorok által meghívott képzőművészek a kortárs műfajok legtágabb nyelvi-ideológiai horizontján mozognak.

A központi rendezvényre a Palme Házban, míg négy kihelyezett önálló bemutatóra az Erlin Galériában, a Fészek Klubban, a Magyar Műhely Galériában és a Videospace-ben kerül sor.

Kiállító művészek: Ricz Géza (Délvidék), Kispál Attila és Kispál Evelin (Sepsiszentgyörgy), Estefán Arnold (Bukarest), Farkas Roland és Boráros Henrik (Prága), Farkas Róbert (Délvidék), László István (Dublin), Kántor István (Torontó), Bartusz György (Kassa), Rónai Péter (Pozsony), Bartha József (Marosvásárhely), Bob József (Marosvásárhely), Ivan Ladislav Galeta (Zágráb), Tarkó János (Újvidék), Mésáros Kristína (Pozsony)

 

Bolygó Bálint Londonban élő fiatal képzőművész. Munkáiban ötvözi a fizikai, műszaki tudományokat a művészettel. Találmányai vezetékekből, motorokból, csigákból állnak össze; működésük, mozgásuk nyomot hagy a papír-, fém-, gipsz- és üvegfelületeken, mintákat rajzolva, bemutatva az idő múlását, a kapcsolatot tér, anyag és idő között.

 

 

 

 

 

A Fészek Művészklubban három történelmi kisváros mutatkozik be, a szlovéniai Lendva, a horvátországi Vörösmart, valamint az erdélyi Szamosújvár.

 

„A Biennále filmes programja azt a régóta elfogadásra váró tényt bizonyítja és igazolja, hogy az anyaországon kívül is van magyar játék-, dokumentum- és portréfilmkészítés, hogy a szükséges anyagi támogatás hiányában is, gyakran kényszerű megszakításokkal ugyan, de számos kis filmgyártó műhelyben létezett és máig létezik határon túli magyar filmművészet. E program nem adhat teljes képet a külhoni kortárs magyar filmművészetről, csak töredék ízelítőt az elmúlt évek terméséből. Megismerhetjük, hogy milyen témák foglalkoztatták / foglalkoztatják az alkotókat, milyen életérzés jellemezte a vajdasági, az erdélyi, a felvidéki, a muravidéki és a kárpátaljai magyarságot az elmúlt években, évtizedekben. Válogatásunkkal tükrözni kívánjuk a szomszédos országokban a többségi népekkel együtt élő nemzettársaink közérzetét, az őket körülvevő valóságot, a kisebbségi magyar sorsot.      

Második budapesti bemutatkozásunknak szimbolikus jelentősege is van: „testközelből” érzékelhetjük, hogy számon tartott részesei lehetünk és vagyunk az egyetemes magyar filmművészetnek, filmes közösségnek.” Siflis Zoltán

 

 

Ki ne ismerné Benedek Elek mesefiguráit, a Világszép Nádszálkisasszonyt, Furulyás Palkót vagy Mirkó királyt? A Cifra Palota népszerű sorozatában október 18-án a szomszédos országok magyarlakta vidékeivel ismerkedhetnek meg a gyerekek és szüleik. Játékos foglalkozásokon, kézműves bemutatókon, színpadi programokon, meséken, népdalokon, népi gyerekjátékokon keresztül tárulnak fel Erdély, Délvidék, Muravidék és Felvidék hagyományos értékei az onnan érkező művészek és mesterek segítségével. A kreatív kézműves foglalkozások során a gyerekek többek között hímezhetnek, kosarat fonhatnak, halászhálót szőhetnek, szalmakalapot és szalmavirágot készíthetnek, gyöngyöt fűzhetnek és gyertyát önthetnek. Korpás Éva és barátai kicsiknek (és nagyoknak is) szóló műsorának célja: egyre több gyermek szívébe-lelkébe becsempészni a magyar népdal szeretetét. A repertoárban szereplő  népdalok nem autentikus kísérettel szólalnak meg, hanem a zenésztársak segítsége révén a dalokat olyan zenei hangzásvilág öleli körbe, amellyel a mai gyermekek gyakrabban találkoznak (pl. gitár, dob). Szülők és csemetéik felidézhetik az iskolában megtanult népdalokat, de ezek mellett új dallamok is felcsendülnek. A felvidéki Ifjú Szívek Néptáncegyüttes táncházba hívja a kicsiket, a táncegyüttes és Novák Ferenc kalauzolásával pedig rendhagyó történelemóra részesei lehetnek az érdeklődök. A Varázslatos Küldetésben részt vevő csapatok célja, hogy kiszabadítsák a boszorkány fogságából az aranyhajú királykisasszonyt, miközben megismerkednek a vajdasági mesevilág legjelentősebb motívumaival és szereplőivel.