HTML

Friss topikok

Oszter Alexandra csak jövőre Vágtázik

2008.05.29. 08:16 bellini

Már csak pár nap és megrendezésre kerül az első Nemzeti Vágta a Hősök terén. A települések és a lovasok már izgatottan készülnek, a hírek szerint mindenki több órát gyakorol a veszélytelennek egyáltalán nem mondható, kivételes szépségű versenyre.

Nemcsak lóverseny, hanem igazi országimázs fesztivál várható május utolsó hétvégéjén Budapest szívében, a Hősök terén és környékén. A versenyen 96 település képviseletében vágtáznak majd a lovak a harmincmilliós díjért. Nemcsak díjért megy majd azonban a harc, hiszen  elindul a Raiffeisen jótékonysági sztárfutam is, melyen induló hírességek nyereményüket jótékony célra ajánlják fel. 

Pár nappal ezelőtt adtunk hírt arról, hogy Borbás Marcsi kézsérülése miatt visszalépni kényszerült, így helyette Oszter Alexandra készült nyeregbe ülni. Alexandra azonban – bár igazi lovas családban nevelkedett, hiszen édesapját is a „Rózsa Sándor” c. filmben nyújtott alakítása tette országosan ismertté.  – és azóta is folyamatosan lovagol, végül úgy döntött, bármennyire is szeretné, nem tudja vállalni a küzdelmet.

„A családom nagy lovas, sőt nekem is van egy paripám, de nagyon izgultam a verseny miatt. Rengeteget gyakoroltam, de ez egy nagyon nehéz sport, ráadásul az ellenfeleim remek lovasok lettek volna, közöttük én vagyok a legkezdőbb. Jobbnak láttam, ha visszalépek, nehogy balesetre kerüljön sor, hiszen – bár ezt sokan nem tudják – ebben a sportban egyébként is szinte mindennaposak a sérülések, nagyon nehéz és komoly feladat, főleg egy ilyen grandiózus verseny, ilyen tömegben. Úgy tűnik Marcsival mi most azt igazoljuk, hogy z idei Nemzeti Vágta igazi férfias játék. Minden esetre kint leszek és végigizgulom a versenyt. Jövőre pedig egészen biztos, hogy indulok a jótékonysági futamon.” – adta szavát Oszter Alexandra.

Geszti Péterék úgy döntöttek, nem kérnek fel mást, hiszen az idő már nagyon rövid és ahogy Alexandra is említette, ez a sport komoly és veszélyes is lehet, így öt induló lesz a jótékonysági sztárfutamban.

A sztárindulók nyereményüket alapítványoknak ajánlják fel, mindenki százezer, míg a győztes egymillió forintot adhat majd át jótékony célra.

A fesztivál középpontjában a lovashagyományok bemutatói, a fergeteges huszárrohamok, a lovasparádék lenyűgöző látványvilága, valamint a települések bemutatkozását szolgáló Vágta Korzó áll majd. Emellett folyamatos koncertprogramok és változatos műsorok színesítik majd a kínálatot a versenyt körülölelő hétvégén. Ennek helyszíne a Dózsa György úton lesz, a Műcsarnoktól az ’56-osok teréig. Az Andrássy úton berendezett Vágta Korzón pedig minden induló magyar település megmutathatja majd büszkeségeit, amelyekkel hozzájárulnak hazánk kulturális életének felpezsdítéséhez.

A május 31-én kezdődő eseményen várhatóan közel száz, a saját települését képviselő lovas méri majd össze lovának gyorsaságát és saját ügyességét, két kört megtéve a Hősök terére felépített speciális, a tavalyi év folyamán sikeresen letesztelt versenypályán. A pálya technikai kivitelezését a szervezők a Lázár fivérekkel közösen végzik. A galoppverseny győztese 30 millió forintot nyer nevezőjének.

A rendezők több százezer vendéggel számolnak a két nap alatt. Magát a lóversenyt, a Hősök terén tribünök és kivetítők segítségével, mintegy 30 ezren láthatják egyszerre élőben. Az esemény döntő mozzanatait az RTL Klub élőben közvetíti június 1-jén.

A Nemzeti Vágta minden programja ingyenesen lesz majd látogatható.

Szólj hozzá!

Címkék: média esemény magyar hír rendezvény érdekességek

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr22492881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása