Két diáktársát gyanúsítják annak a 17 éves kaposvári fiúnak a meggyilkolásával, akinek holtteste pénteken került elő - számolt be több lap. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
Pénteken találták meg egy Kaposvár külvárosában lévő, elhagyott erdős részen lévő tóban annak a 17 éves fiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el. A rendőrség akkor csak annyit közölt, hogy két gyanúsítottat őrizetbe vettek. Részletes tájékoztatást várhatóan hétfőn adnak a történtekről.
Sajtóhírek szerint a gyanúsítottak a fiú osztálytársai voltak. A Népszabadságnak nyilatkozott a fiú utáni kutatásban részt vevő Kötél Egyesült vezetője, aki megerősítette ezt az információt. A Blikk azt írta, két fiút gyanúsítanak a rendőrök azzal, hogy megölték társukat.
Az egyik fiú mutatta meg a rendőröknek, hol van a holttest. Ekkor azt állította, hogy véletlenül bukkant rá a tetemre. Arról egyelőre nem tudni részleteket, hogy mi volt a gyilkosság motivációja.
A Kötél Egyesület tagjai szombaton bűnjelek után kutatott a tóban. A szervezet vezetője a Népszabadságnak azt mondta, a búvárok megtalálták valamennyi, a bűncselekmény bizonyítása szempontjából fontos tárgyat. Ezeket nem részletezte, és nem kommentálta a lap azon értesülését sem, hogy a halott fiú sérüléseit nuncsakuval okozták.
Osztálytársakat gyanúsítanak a kaposvári gyilkossággal
2008.05.26. 10:27 bellini
Szólj hozzá!
Címkék: magyar hír
A bejegyzés trackback címe:
https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr62487797
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.