HTML

Friss topikok

Kutyaszínészek a Született Lúzerben

2007.12.19. 10:55 bellini

Cannes-ban ugyan még nem kaptak remek alakításukért díjat, Lajka és Morgan mégis remekül teljesített a Született Lúzer című új sorozat forgatásain. Az HBO saját gyártású produkciójában ugyan mindkét édes eb elpusztul, a film készítői azonban a valóságban nagyon is odafigyeltek arra, nehogy bajuk legyen a tehetséges színészpalántáknak.

 

A "Pálmás kutya" díjat immár rendszeresen kiadják a Cannes-i Filmfesztiválon, néhány nappal az igazi díjgála, az Aranypálma estélye előtt. Az öt angol, illetve francia újságíróból álló zsűri az idén Robert Parker, a híres amerikai borkritikus bulldogjait találta a díjra a legérdemesebbnek.

Lajka és Morgan is ringbe szállhatna az elismerő díjért, a kutyusok azonban egyelőre beérik a hazai simogatásokkal, nem vágynak túl nagy babérokra. A rutinos kutyaszínészek több tucat magyar filmen villantották már meg tehetségüket, így örömmel csaholva szaladtak új felkérésük helyszínére. Lajka, a keverék sztár szerepe szerint egy eldobott gránáttal a szájában tér vissza szeretett gazdájához, s várja a dicséretet. Ehelyett azonban csak a nagy robbanás következik, s a vég. Lajka azonban csak a Robbanékony alkat című epizódban veszítette életét, hisz a mai napig boldogan szaladgál az eldobott tárgyak után, bízva abban, hogy soha nem egy gránátot kell visszahoznia gazdijának.

Morgan kevésbé elegánsan köszön el életétől a szerep szerint. Őt egyszerűen kilapította a gazdája által összeszkábált csapda. Pedig a csapdát nem is neki szánták. Aggódni azonban nem kell, a kis westinek kutya baja sem lett.

 

A Született lúzer c. magyar filmsorozat utolsó részeit december 23-án, vasárnap 20.30 órakor és december 26-án, szerdán 20.30 órakor láthatják a nézők.

Szólj hozzá!

Címkék: média tv sorozat film magyar hír sztárok celebek

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr53269120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása