Ismét csalással vádolják Zalatnay Saroltát - ha a bíróság a sértettnek ad igazat, az énekesnőt akár egytől öt évig terjedő börtönböntetésre is ítélhetik.
"Azért indul eljárás a művésznővel szemben, mert azt állapította meg a rendőrség, hogy becsapott valakit" - mondta a sértett ügyvédje, dr. Magyar György a Favorit-nak. Ügyfele állítólag 12 millió forintot adott kölcsön Zalatnaynak - az énekesnő szerint azonban csak 4 millióról van szó, amit nem kölcsön, hanem befektetés formájában kapott meg, a Nem várok holnapig című filmhez.
Csakhogy a film szerződése a kölcsön idején, 2003-ban már nem volt érvényben, de Zalatnay ezt elhallgatta a befektető előtt - tevékenysége ezért minősül csalásnak az ügyvéd és a rendőrség szerint. A művésznő azonban más állásponton van: "Mindent iratokkal tudunk igazolni. Lehet, hogy szenzáció lett volna, ha másként van, de ebből több szenzáció nem lesz" - nyilatkozta.
Zalatnay ennek ellenére azon gondolkodik, miből tudná visszafizetni a pénzt: decemberben koncertet szeretne adni, aminek a bevételét erre lehetne fordítani, de szerinte kevés az idő egy igazán nagyszabású produkció megszervezéséhez. Elmondása szerint azonban egy retró zenére szakosodott brit cég kihúzhatja őt a pácból, amely exkluzív szerződést szeretne vele kötni a dalaira.
Az ügyvéd szerint jót tenne Zalatnay ügyének, ha időközben visszafizetné a pénzt, ez ugyanis megbánásnak minősülne a bíróság szemében. Ha tehát az énekesnő meg tud állapodni a sértettel, talán felfüggesztenék az eljárást.
[origo]
Újabb vádemelés Zalatnay ellen
2007.09.05. 13:56 bellini
Szólj hozzá!
Címkék: magyar bulvár pletyka hír botrány hírességek énekesnő
A bejegyzés trackback címe:
https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr33157960
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
