Szabó Győzőről köztudott, hogy szenvedélyes utazó. A világ számos pontján megfordult már. Heteket töltött többek között Ghanában, Albániában, Toszkánában, Egyiptomban, Thaiföldön, Hong kongban, Berlinben, de belföldön is rendre újabb helyeket fedez fel. Arról viszont csak szűk baráti köre tudott, hogy a színész ezúttal mire készül. „A történet idén nyáron kezdődött. Egy fantasztikus hetet töltöttem Egyiptomban az Anubis Travel szervezésben. Hurghadán volt a bázisunk és számos fakultatív programon vettünk részt. Nem afféle gagyi „folklór programokon”, hanem tényleg igazi kalandban volt részünk. Jártunk Luxorban, ami valódi időutazás, igazi múltidézés. Még a helyi lakosok is olyanok, mintha a történelem könyvekből léptek volna elő. Nekem a legnagyobb élmény mégis a tenger volt; tengerszint alatt és felett egyaránt. Rengeteget búvárkodtam, igazi mesevilág van odalent.”
A színészt azonban nem csak a tenger élővilága, hanem illata is elvarázsolta.
„A búvárórákra mindig ugyanazzal a hajóval mentünk. Már a második nap azt éreztem, hogy olyan otthonosan mozgok, mintha évek óta hajóznék. Elkezdtem figyelni alkalmi kapitányunk mozdulatait, amit ő persze azonnal kiszúrt. Igazi vén tengeri medve lévén odaintett magához és csak annyit mondott: kérdezz bátran. Hát, én kérdeztem… Egy perc alatt nagyjából harminc kérdést tettem fel… Nem épp bőbeszédű barátom csak rejtélyesen hümmögött és végül egyetlen gondolatot adott át láthatóan nagy tudásából.” „Győző, van valami, ami nélkülözhetetlen egy a kapitány számára” -kezdte. „A sapkája! Anélkül ugyanis felforr az agyad.”
„Én hangos röhögésben törtem ki, ő azonban halál komoly képet vágott. Az első pihenőhelyünkön –nyomatékot adva szavainak- egy sapkát nyomott a kezembe, ami az utazás végéig már le sem jött rólam. Mivel az utazási iroda neve szerepelt a sapkán, innentől kezdve mindenki csak Anubisnak becézett. Naná, hogy ez lett a szerencsesapkám” -emlékszik vissza nevetve a színész.
Az egyiptomi utazás valóban mély benyomást tett Szabó Győzőre, aki elhatározta, hogy leteszi a hajóskapitány vizsgát.
„Mielőtt valaki azt hiszi, hogy ez egy egyszerű, megmérettetés, romantikus kis hajókázás és már meg is van a bizonyítvány: ki kell hogy ábrándítsam.
Hosszú heteken át jártam elméleti oktatásra, számoltam, magoltam egy teremben ülve. A sikeres elméleti vizsga után azonban jött a gyakorlat; majd egy hét az Adrián!
„A vizsgára az egyik legrangosabb navigációs túravitorlás verseny keretében került sor, ahol én is hajóra szállhattam. Nagyon izgatottan indultam útnak a báziskikötőből, természetesen csak matróz minőségemben, nem kapitányként. Az igazság az, hogy minden percét élveztem. Ilyen szabadságérzetet eddig kizárólag csak a motoron tapasztaltam; fantasztikus volt!
„Persze, mint minden újoncnak nekem is jutott a beavatási szertartásból, ami nem a hivatalos vizsga része… A verseny három futamból állt, a második éjjeli navigációval is kiegészült. Az első futamot záró kikötői vacsorán a kapitányom már jelezte, hogy aludjam ki magam, mert következő éjszaka mindössze néhány órát pihenhetek. Erre én azonnal rávágtam, hogy ha csak ennyi az alvásidő, én olyan állapotban leszek, mintha tíz percet aludtam volna. Kicsit könnyelmű kijelentés volt….Csapattársaim tudták, hogy én rendszerint azonnal elalszom, amint vízszintesbe kerülök és pár perc alatt, már nagyon mély álomba zuhanok.
Ők pedig vártak 10 percet és riadót fújtak! Félálomban kitámolyogtam a fedélzetre és csak annyit mormoltam, hogy én megmondtam, hogy olyan leszek, mint aki tíz percet aludt. Ők pedig röhögve elém toltak egy órát és csak annyit mondtak: pontosan annyit aludtál!”
A színész az egy hetes verseny végén sikeres vizsgát tett; hajóskapitányként indult vissza Magyarországra.
„Nagyon várom már, hogy elindulhassak első önálló utamra. A cél biztosan a Vörös-tenger lesz; valószínűleg Jordánia. De az is lehet, hogy ismét Egyiptomba megyek, hogy egykori tanáromnak, mostmár kollegámnak megmutassam mit tanultam. Persze a szerencsesapkám most sem hagyom otthon”-szögezte le a színész.
