Már csak hárman maradtak az X-Faktor 10. élő showjában. Ma este kiderül, hogy ki lesz az a két versenyző, aki közül holnap valamelyik megnyeri a 2011-es X-Faktor fődíját.
Első körben a versenyzők már egy, az X-Faktorban előadott dallal érkeztek. Baricz Gergő állt elsőként színpadra, majd érkezett Muri Enikő, akit Kocsis Tibor követett.
Második körben duettekkel álltak színpadra az X-Faktor énekesei. Baricz Gergő a KFT együttessel énekelt (c’mon), Muri Enikő Dolhai Attilával, míg Kocsis Tibor Zsédával adott elő duettet.
Duettek
Kocsis Tibor és Zséda – Mindhalálig mellettem
Muri Enikő és Dolhai Attila – A zene az kell
Baricz Gergő és a KFT – Afrika
A duett részt egyértelműen Muri Enikő nyerte, a KFT rossz választás volt Gergőnek, Zsédát pedig leénekelte a színpadról Kocsis Tibor. Harmadik körben azokkal a dalokkal érkeztek a döntősök, amelyekkel tovább jutottak az X-Faktorba. Baricz Gergő a Wicked Game-t, Muri Enikő a Hurt-t, míg Kocsis Tibor az I Will Talk, Hollywood Will Listen című dallal tért vissza.
A három énekes produkciója után érkezett a döntősök karácsonyi meglepetése, a 12 versenyző John Lennon, Szervusz karácsony című dalát hozta el. Ezt követte a Magna Cum Laude előadása, miközben folyamatosan kapcsolták a három énekes otthon maradt rajongóit.
Ördög Nóri hossza várakozás után kihírdette a nézők szavazatait, a nagyközönség Muri Enikőt juttatta elsőként tovább. Az X-Faktorból ma este Baricz Gergő távozott. Te kit küldtél volna haza? Szerinted ki nyeri holnap az X-Faktort?