HTML

Friss topikok

A 2009. évi Fonogram - Magyar Zenei Díj jelöltjei

2009.01.30. 11:34 bellini

A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége 2009. február 11-én, szerdán, este 8 órai kezdettel rendezi a magyar zenei élet legnagyobb ünnepét, a Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaestet.

Az eseményt élőben közvetíti a Magyar Televízió, fellép tizenegy kiváló előadó, nagyszabású nyereménysorsolásra kerül sor az egész tavalyi év folyamán futó "Vegyél eggyel több zenét" akcióban részt vevő vásárlók között, és természetesen átadásra kerülnek az előző év legjobb zenei teljesítményeiért járó díjak, utóbbiak összesen tizenhét kategóriában.

A kiadók által jelölt albumokra egy zenei újságírókból, producerekből, zenekereskedelmi szakermberkeből, stb. álló széles körű jelölőbizottság, valamint egy szűkebb szakmai zsűri, az ún. Fonogram Bizottság tagjai szavaznak, illetve az előző évben realizált eladási darabszámok alapján a rangsorolódnak a kiadványok.

A három különböző oldalról szerezhető pontok összesítésével derül ki, hogy mely kiadványok kerülnek be a végső 5-5 (holt verseny esetén 6) jelölt közé az egyes kategóriákban.

Örömmel értesítjük a Tisztelt Közönséget, hogy

MEGVANNAK A JELÖLTEK!

A bolti eladások, illetve a szakmai szavazatok alapján a következő jelöltek közül választja majd ki az esemény napján az egyes kategóriák győzteseit a 11 tagú Fonogram Bizottság.

A 2009. évi Fonogram - Magyar Zenei Díj jelöltjei

az év hazai klasszikus pop-rock albuma

DEÁK BILL GYULA - Hatvan csapás (Sony BMG)

 

DÉS-BEREMÉNYI-BÁSTI-CSERHALMI-KULKA-UDVAROS - Férfi és nő (Sony BMG)

 

NOX - Időntúl (Universal Music)

 

RÚZSA MAGDI - Iránytű (CLS Music)

 

ZSÉDA - Rouge (Magneoton)



az év hazai modern pop-rock albuma

ÁGNES - A gömb (Culture Mission/Hammer Music)

 

ANTI FITNESS CLUB - Anti Fitness Club (Magneoton)

 

BELMONDO - Hogy nézel rám? (FF Film & Music)

 

HOOLIGANS - Privát mennyország (EMI)

 

KOVÁCSOVICS FRUZSINA - Üveggolyó (EMI)

 

SOFFI - Sugarpunk (EMI)



az év hazai alternatív albuma

AMBER SMITH - Introspective (Twelve Tones Records)

 

HEAVEN STREET SEVEN - Jazz (Magneoton)

 

KOWALSKY MEG A VEGA - Szemenszedett igazság (CLS Music)

 

PÁL UTCAI FIÚK - Legelő (1G)

 

VAD FRUTTIK - Egy éjszaka Bohémiában (CLS Music)



az év hazai hard rock vagy metal albuma

DALRIADA - Szelek (Hammer Music)

 

H.A.R.D. - Traveler (Hammer Music)

 

INSANE - Our Island - Our Empire (Hammer Music)

 

MOBILMÁNIA - Ez a mánia (EMI)

 

OSSIAN - Küldetés (Hammer Music)

 

SUPERBUTT - You And Your Revolution (Hammer Music)



az év hazai dance pop albuma

ANIMAL CANNIBALS - Mindent lehet (Magneoton)

 

COZOMBOLIS - Fülig ér a száj (Universal Music)

 

EMILIO - Miért búcsúznánk? (Universal Music)

 

GROOVEHOUSE - Hosszú az út (Private Moon/EMI)

 

KARÁNYI - Aerodynamics (CLS Music)



az év hazai jazz albuma

BALÁZS ELEMÉR - Always That Moment 2 (BMC Records)

 

BARABÁS LŐRINC EKLECTRIC - Ladal (Barabás Lőrinc)

 

HARCSA VERONIKA - You Don't Know It's You (Smart Music)

 

KOZMA ORSI QUARTET - Hide And Seek (Magneoton)

 

SZALÓKI ÁGI - A vágy muzsikál (Folkeurópa)



az év hazai világzenei albuma

CSÍK ZENEKAR - Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen... (Fonó)

 

GHYMES - Álombálom (EMI)

 

PALYA BEA - Adieu Les Complexes (Sony BMG)

 

VÁRADI ROMA CAFÉ - Espresso (Sony BMG)

 

YAVA - Folclore (Hammer Music)



az év hazai szórakoztató zenei albuma

A TÁRSULAT - A legjobb dalok (Universal Music)

 

BERECZKI ZOLTÁN - SZINETÁR DÓRA - Musical Duett 2. (EMI)

 

BON BON - Swing (EMI)

 

DOLHAI ATTILA - Egy szerelem története (Sony BMG)

 

MARÓT VIKI ÉS A NOVA KULTÚRZENEKAR - Kultúrmix (Private Moon/EMI)



az év hazai gyermek albuma

ALMA & BRÓDY - Játsszunk együtt! (Universal Music)

 

CSICSI - Pimpinkin (EMI)

 

CSILLA - Valami mindig szép (Magneoton)

 

ESZENYI ENIKŐ - Hamupipőke és más Grimm mesék (Sony BMG)

 

GRYLLUS & SZALÓKI - Sárkány apó (Gryllus)

 

GYEREKKARÁCSONY (Fortuna Records/Magneoton)



az év hazai felfedezettje

ANNA AND THE BARBIES (CLS Music)

 

ANTI FITNESS CLUB (Magneoton)

 

HORVÁTH ÁKOS (EMI)

 

THE UNBENDING TREES (Magneoton)

 

TURN OF MIND (Hammer Music)



az év hazai dala

Ebben a kategóriában a közönség szavazatai döntenek.

 

A szavazást a MAHASZ és a Fonogram - Magyar Zenei Díj médiatámogatója, a Sláger Rádió közösen bonyolítja le.

 

Szavazni lehet a

www.slager.hu/fonogram

oldalon.



az év hazai zenei DVD-je

BIKINI - 25 év Bikini (EMI)

 

BONANZA BANZAI - '87-'92 (Fehér Sólyom/Voice Records)

 

DÉS-BEREMÉNYI-BÁSTI-CSERHALMI-KULKA-UDVAROS - Férfi és nő (Sony BMG)

 

DJABE - Take On (Gramy)

 

TUNYOGI ROCK BAND - Koncert (EMI)

 

ZORÁN - A dalok és mi (Universal Music)



az év külföldi klasszikus pop-rock albuma

FILMZENE - Mamma Mia! (Universal Music)

 

JAMES BLUNT - All The Lost Soul (Warner Music)

 

KID ROCK - Rock & Roll Jesus (Warner Music)

 

MICHAEL BUBLÉ - Call Me Irresponsible (Warner Music)

 

SEAL - Soul (Warner Music)



az év külföldi modern pop-rock albuma

DUFFY - Rockferry (Universal Music)

 

KATY PERRY - One Of The Boys (EMI)

 

MADONNA - Hard Candy (Warner Music)

 

PINK - Funhouse (Sony BMG)

 

THE KILLERS - Day & Age (Universal Music)



az év külföldi alternatív albuma

COLDPLAY - Viva La Vida (EMI)

 

KINGS OF LEON - Only By The Night (Sony BMG)

 

MGMT - Oracular Spectacular (Sony BMG)

 

SIGUR ROS - Med sud I eyrum vid spilum endalaust (EMI)

 

THE VERVE - Forth (EMI)



az év külföldi hard rock vagy metal albuma

AC/DC - Black Ice (Sony BMG)

 

METALLICA - Death Magnetic (Universal Music)

 

SERJ TANKIAN - Elect The Dead (Warner Music)

 

SLIPKNOT - All Hope Is Gone (CLS Music)

 

WHITESNAKE - Good To Be Bad (Hammer Music)



az év külföldi dance-pop albuma

ANASTACIA - Heavy Rotation (Universal Music)

 

BEYONCÉ - I Am.. Sasha Fierce (Sony BMG)

 

BRITNEY SPEARS - Circus (Sony BMG)

 

KANYE WEST - 808s & Heartbreak (Universal Music)

 

MARIAH CAREY - E=MC2 (Universal Music)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr84912010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása