HTML

Friss topikok

Albert Györgyi szerint Hajdú Péter elkényeztetett

2008.09.15. 18:01 bellini

Albert Györgyi a Hal a tortán forgatásán konfliktusba keveredett Hajdú Péterrel! Az újságírónő szerint Péter elkényeztetett fiú, aki Dr. Torgyán Józsefen kívül mindenkinek beszólogatott. Györgyi azonban minden konfliktus ellenére nagyon jól érezte magát a főzőshow forgatásán.

 

Albert Györgyi a Hal a tortán forgatásán többször is konfliktusba került Hajdú Péterrel. „Nem csak én, de Dr. Torgyán Józsefen kívül mindannyian szóváltásba keveredtünk vele. Hajdú Péter ugyanis olyan, mint egy neveletlen, nagyképű gyerek, és pimasz, mint a piaci légy”-, árulta el Györgyi, aki szerint Péter mindvégig azt érezte, hogy nem elég a személyisége, külön produkálnia kell magát, hogy érdekes legyen.

 

 „Ahogy Péter tette, úgy civilizált ember vendégségben nem viselkedik. Mindent leszólt, és mindenkinek beszólt. Miután az indiai csirke után fagylaltot tálaltunk fel, közölte, hogy fantáziátlan vagyok. Holott az ilyen fűszeres ételek után a legjobb a fagylalt, ami lehűti az ember gyomrát.”

 

Hajdú Péter azt is állította, hogy Györgyi vacsorájától gyomorrontást kapott. „Az a helyzet, hogy mindannyiunknak voltak gyomorpanaszai, mert senki nincs hozzászokva, hogy öt napon át minden este, három- négy fogásos vacsorát egyen”-, szögezte le Albert Györgyi, akiről az a hír járta, hogy nem tud főzni. „Ez így nem igaz. Három házasság után természetesen tudok főzni, de az első házasságom alatt minden nap főznöm kellett, és azóta inkább elkerülöm a konyhát. Ezért voltak most is segítőim, akikkel együtt készítettük el a vacsorát.”

Albert Györgyi vacsorája hétfőn 20.15-kor látható a Hal a tortán c. műsorban

Szólj hozzá!

Címkék: tv tv2 sztárok hal a tortán

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr89664815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása