HTML

Friss topikok

Mestersége színész: Máthé Erzsi

2008.09.11. 13:02 bellini

Máthé Erzsi portréinterjúját vetíti az m2 pénteken, a Nemzet Színészeit bemutató sorozatban. A Kossuth-díjas kiváló művésszel Alföldi Róbert beszélget 17.55-től, a Mestersége színész második adásában.

 

Máthé Erzsi színészi karrierje a Vígszínházban indult 1948-ban. Tíz évig játszott Pécsett, három évtizedre a Nemzeti Színházhoz szegődött, majd 1983-tól, megalapítása óta a Katona társulatának tagja. A pénteki portréinterjúban a színházról, a színpadról, az öltözők világáról mesél, és arról, hogy előadás után nem lehet hazamenni. Színház nélkül elárvul. Hiába van otthon nála rend, az nem az ő életformája. Oda csak vendégségbe jár.

„Én mindig csak és kizárólag a színészetnek éltem. Örökké együtt akartam élni a szerepekkel, a külső világ számomra nem létezett. Azt hiszem, pályám során sok rendezőt megtévesztett az egyéniségem, az orgánumom, a temperamentumom. Szinte kizárólag kemény, erős, nagyszájú és brutális női figurákat láttak bennem. Olyannak akartak látni a rendezők, amilyennek ők gondoltak. De lehet, hogy én tévedek és mások látják azt, amilyen valóban vagyok?” – mesélte egy korábbi interjújában.

Máthé Erzsi sokoldalú művésznő. Királynői tartása, mély, zengő orgánuma tragikus szerepek megformálására predesztinálják. Különösen pályája kezdetén, Pécsett és a Nemzetiben játszott több klasszikus hősnőt: Margit királynőként átkozta III. Richárdot Shakespeare királydrámájában, megformálta Gertrudis, Ximena, vagy éppen Klütaimnésztra szerepét, de alakított „angyalcsináló” munkásasszonyt Karinthy Ezer év című dokumentumdrámájában, és Rhédey Esztert az Úri muriban. Ugyanakkor humora, karikírozó képessége vígjátékokban, komédiákban is nagyszerűen érvényesül. Színpadi alakításai mellett számos tévéfilmben szerepelt.

A Kossuth-díjas, kiváló művész ismerői szerint azonban örökké elégedetlen, önmarcangoló típus. „Máthé Erzsi tanított meg arra, mennyire törékeny a színészi pálya. Kívülről hiába látszik makulátlanul fénylőnek: szorongás, félelem koszorúzza a tapsokat. Arra is az ő magatartásának figyelmes vizsgálata tanított, hogy az igazi tehetség szabatosan tudja, mikor találta telibe szerepét, mikor jutott el valójában nézői képzeletéhez” – írta róla hat éve Molnár Gál Péter kritikus, 75. születésnapján köszöntve a művésznőt.

Alföldi Róbertnek azt is elmondja Máthé Erzsi a pénteki, ötven perces interjúban, miért vált meg egy évre a színészi pályától, s utazott el Marokkóba 1966-ban. Mesél arról, mit jelentenek neki a férfiak, miért kérték rögtön feleségül őt. Hogy elalvás előtt kis sztorikat talál ki, szkeccseket, amelyekben ő a szereplő. S beszél arról is, hogy miért alapított díjat az egzisztenciális problémákkal küszködő színészek, és egyben a kutyamenhelyek támogatására.

Mestersége színész: Máthé Erzsi
2008. szeptember 12., péntek, 17.55, m2

Szólj hozzá!

Címkék: média magyar hír

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr38658571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása