Brigi Bizalom című dala nem a megjelenést követően egyből robbant be a köztudatba, hanem néhány hónap érést követően lett az emberek kedvence. Ezzel nincs vége a sláger karrierjének, itt az újabb meglepetés.
Először sokan meglepődtek, hogy a szépség énekelni is tud, és szkeptikusan fogadták az újdonságot, de már az első meghallgatás után rájöttek, nagyon is kedvelhető az énekhangja, sőt! Többszöri hallgatás után észrevették, hogy érdemes a Bizalom dalszövegére is figyelni, hiszen komoly mondanivalója van a szerzeménynek.
A rádió verziót sokan megkedvelték, amihez hozzájárult, hogy az énekesnő ingyen tette elérhetővé weboldalán. Sokan unalomig hallgatták, miután az énekesnő gondolt egy merészet.
- Az a szokásom, hogy a klipes-dalomból készítettek remixet. Ezen nem szerettem volna változtatni, így felkerestem a világ elektronikus tánczenei berkeiben ismert Shane 54-et, hogy gondolja újra a Bizalmat és a stílusának megfelelő változatot készítse el.
A Császár Elődként anyakönyvezett lemezlovas örömmel vette a felkérést és megalkotta a művet.
- Az eredetivel inkább az akusztikus, "füstös klubos" hangzásvilág kedvelőinek szerettem volna kedveskedni, a Shane54 verzió viszont a mai modern, korunk táncparkettjein, discokban is remekül működik. Szerintem sokan meglepődnek majd, hogy mi lett a latinos lüktetésű, kicsit jazz-as popmuzsikából. Azt hiszem az elektronikus hangzást kedvelő fülek hamar befogadják a megújult Bizalmat – mondta sejtelmesen a szőke bombázó, aki egy nagyon fontos dologgal fejezte be válaszát:
- Továbbra is az a célom, hogy minél szélesebb körben terjedjen a produkcióm, így ezt a művemet is térítésmentesen - pontosabban egy klikkért – a hivatalos weboldalamon, a brigi.net-en keresztül mindenki számára elérhetővé teszem.