HTML

Friss topikok

570 hajóval rajtolt el a T-Mobile Nagydíj 40. Kékszalag MOL Fesztivál mezőnye

2008.07.19. 13:29 bellini

A tegnap éjszakai óriási, orkán erejű széllökésekkel érkező vihar után pénteken szemerkélő esőben állt rajhoz az idei Kékszalag rekordszámú hajóból álló mezőnye. A balatonfüredi rajtnál 570 csapat több mint öt kilométer hosszan sorakozott fel, s Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok légi-bemutatója után eldördült a versenyt indító ágyúlövés.

 A több mint háromezer versenyző között idén a Nautic osztályban küzd a Kékszalagért Keleti Andrea, Fábry Sándor, Laky Zsuzsi, Váczi Gergő, Sándor Orsi és Bagi Iván is. A hírességek is együtt edzettek a tegnapi „főpróbán” csapataikkal, s pénteken hajnalban, teljes menetfelszerelésben jelentkeztek versenyzésre készen.

 -       Tegnap viharba keveredtünk a Balaton közepén, s egészen reggelig biztos voltam abban, hogy legalább tíz évig nem akarok vizet látni. Nem viccelek, imádkoztam, hogy csak éljük túl azt a túrát. Éjfélre értünk a szállodába, bőrig ázva, s reggel fél 7-kor, amikor ébresztett a hajó kapitánya, kikértem magamnak, hogy ezek után én még induljak a versenyen - mesélte Bagi Iván. – Nem is voltam még magamnál, pár perc múlva azonban feleszméltem, s azonnal visszahívtam, hogy rohanok a kikötőbe.

Iván a jelenlegi állás szerint a celebek versenyét éppen vezeti, mögöttük sorakoznak sorban Laky Zsuzsi, Fábry Sándor, Keleti Andrea, Sándor Orsi és Váczi Gergő.

 -       Olyan szelet kaptunk a rajtnál, hogy benne voltunk az első 50 hajóban, büszkén hajtottam végre a kormányos, Borbíró István utasításait, ám Tihanynál lelassultunk, most a Nautic osztály végén vagyunk, de küzdünk keményen – tájékoztatott Keleti Andrea a jelenlegi állásról telefonon, ami a széltől függően percről percre változik.

A T-Mobile Nagydíj 40. Kékszalag MOL Fesztivál első négy helyén álló hajója ezekben a percekben fordul a keszthelyi bójánál, a végeredmény éjfél körül várható.

Szólj hozzá!

Címkék: esemény magyar rendezvény sztárok celebek

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr72575612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása