Egy Nagy-Britanniában elvégzett kutatás során, melyben arra keresték a választ, hogy mivel töltik szabadidejüket a fiatalok, kiderült, hogy tízből egy fiatalnak már volt szexuális jellegű beszélgetése internet használás közben.
A tanulmány fényt derített arra is, hogy a brit fiatalok, akik nyitottabbak az új technológiák iránt, sokszor hazudnak szüleiknek azért, hogy felnött tartalmú internetes oldalakat nézhessenek és hogy idegen emberekkel beszélgethessenek.
A Mobile Life éves tanulmány alapján a 11 és 18 éves fiatalok 11%-a folytatott már szexuális témájú beszélgetést az interneten, míg 28%-uk vallotta be, hogy böngészett már felnőtt tartalmú oldalakat. A legtöbben azzal áltatják szüleiket, hogy a házifeladatot készítik el számítógép előtt.
A 6.000 személyt felmérő kutatás a brit és amerikai fiatalok között is különbséget fedezett fel. Míg a brit fiatalok 53%-a kommunikál webcamerán keresztül, addig az amerikai fiatalok csupán 18%-a veszi igénybe ezt a kommunikációs eszközt.
Tanya Byron, a kutatásban részt vett orvos, felhívja a szülök figyelmét, hogy figyeljenek oda jobban gyermekeik tevékenységére. Byron szerint a szülőknek kötelességük felhívni a fiatalok figyelmét az interneten leselkedő veszélyekre.
Egyre jobban érdekli a fiatalokat a szex
2008.07.17. 18:34 bellini
Szólj hozzá!
Címkék: hír
A bejegyzés trackback címe:
https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/573092
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal
