HTML

Friss topikok

Jó hírneve van a Googlenak

2008.06.23. 13:43 bellini

A Google lett a legjobb hírnévvel rendelkező amerikai cég, amit nagyrészben annak köszönhet, ahogy az alkalmazottaival bánik, ezzel pedig átvette a vezetést a Microsofttól.

A Google tavaly a negyedik helyen szerepelt a Harris Interactive cég által végzett felmérésben, idén azonban övék lett az első pozíció, köszönhetően annak, hogy alkalmazottai nagymértékben elégedettek a céggel. A Google-t a Johnson & Johnson, az Intel és a General Mills követi a toplistán.

"A helyezések nagymértékben tükrözik azt, ahogyan az adott cég az alkalmazottaival bánik." - nyilatkozta Robert Fronk, a Rochester cég vezetője, mely a Harris Interactive New York-i kirendeltsége.

A Kraft Foods, mely tavaly nem szerepelt a toplistán, idén az ötödik helyet tudhatja magáénak.

Az első tíz helyen helyet kapott még a befektetésekkel és biztosításokkal foglalkozó Berkshire Hathaway, melyet a milliárdon Warren Buffet vezet, a 3M, az üdítőitalokat gyártó Coca-Cola és a japán gyártó, a Honda, valamint a Microsoft.

Más szemszögből a nagy amerikai légitársaságok vesztettek népszerűségükből, köszönhetően a nagyszámú elbocsájtásoknak.

A legrosszabb hírnévnek örvendő cégek között szerepel a Halliburton, a Citgo, Northwest Airlines, Exxon Mobil és a Comcast. A hatvan céget feltüntető véleménykutatást két menetben végezték, 2007-ben és 2008 első harmadában.

Szólj hozzá!

Címkék: toplista hír business

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr55535158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása