Orsinak június elején ismét Dubaiba kell mennie. Kellemes kötelesség ez, aminek az énekesnő szívesen tesz eleget, de nem ám nyaralni megy a távoli országba, hanem dolgozni.
- Promotálom az Amr Mostafával készült első duett dalunkat, a Két táj, két szívet. Sokan ismernek kint ezért nagyon várnak. Az egyik nagy nemzetközi kiadó felfigyelt a dalunkra, és hajlandóságot mutattak lemezem kiadására, így velük is tárgyalok. Szerencsére a sláger a koncertszervezőknél is nyitott fülekre talált, több meghívásom van már, most időpont egyeztetésre futok össze néhány programkoordinátorral, plusz fotózások és tévéinterjúk is várnak rám a napos országban - avatta be lapunkat a programjába az énekesnő, majd egy aranyos történettel folytatta.
A minap kapott egy e-mailt Kamal Refaattól, az Egypt Air légitársaság igazgatójától, aki elismerően beszélt a magyar szépség munkájáról.
- Írta, hogy nagyon sok kellemes percet szerzek neki dalaimmal, amiért cserébe felajánlja támogatását, mely keretén belül ingyen utazhatom Kairóba és Dubaiba. Egyiptom egyébként is a szívem csücske, tehát az ajánlatot néhány perc gondolkodás után elfogadtam. Ez azt jelenti, hogy június első napjaiban repülőre szállok és irány Egyiptom – tette hozzá Orsi.
A Megasztárban feltűnt, Afrikában is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő énekesnő, egy újabb lépéssel került közel, ahhoz, ami eddig egyetlen egy magyar zenésznek sem sikerült, hogy Közép-Keleten jelenjen meg nagylemeze.
Gáláns rajongó: Pflum Orsi ingyen utazik Dubaiba
2008.05.25. 18:29 bellini
Szólj hozzá!
Címkék: zene celeb magyar bulvár pletyka sztár énekesnő
A bejegyzés trackback címe:
https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr44486934
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.