A Magyar Televízió által rendezett februári Eurovíziós Nemzeti Döntő nyertese a szakmai zsűri és a nézők szavazatai alapján egy fiatal mezőkövesdi énekesnő, Csézy lett Rakonczai Viktor zeneszerző Szívverés című dalával. A magát matyó lánynak valló énekművész képviseli Magyarországot május 22-én, a belgrádi Eurovíziós Dalverseny elődöntőjében, s a remények szerint a két nappal később megrendezendő döntőben is. A fiatal énekesnő a versenyen Candlelight címmel angol nyelven adja elő dalát – de beilleszt néhány sort magyarul. Mint mondja: fontos, hogy minél többen értsék a dal üzenetét, ugyanakkor szeretné megmutatni a 150 milliós európai közönségnek anyanyelvünket is.
A sztár az Átjáró című műsor vendége volt, Beregi Anikó mikrofonja előtt Máriás Endre, a vajdasági
Az érdeklődők a műsort május 8-án, csütörtökön 11.30 órakor az m2-n tekinthetik meg. A délvidéki nézők személyesen is találkozhatnak a művésznővel, akit szombat estére a topolyai Művelődési Házba egy énekverseny zsűrijébe hívtak meg (május 10-én, szombaton 20.00 óra).