
A 16 éves Áronnak régóta nagy álma volt a biciklizés, de kétkerekűn sajnos sehogy sem ment neki. Éppen ezért határozta el Judit, az édesanyja, hogy mielőbb vesz neki egy háromkerekű triciklit, melyet Áron is könnyedén használhatna. Csakhogy egy felnőtteknek való tricikli mintegy 60 ezer forintba kerül, ami a család számára megfizethetetlen, hiszen ennyi pénzből élnek hónapról-hónapra. Ráadásul Áron gyógyszerei nagyon drágák, így Juditnak félretenni sem volt lehetősége az évek alatt.
Amikor a Danubius Csili műsorvezetői meghallották Judit történetét, azonnal felajánlották segítségüket a családnak. A meglepetés azonban csak ezután következett, hiszen alighogy megszakították a beszélgetést Judittal, a rádió portása azonnal berohant a stúdióba a frissen kapott 30 ezer forinttal. Tivadar, a nem éppen bőbeszédű jótevő, a Danubius Csiliben hallva Áronék történetét, úgy gondolta kifizeti a fiú triciklijének felét. A műsorvezetők azonnal összedobták a maradékot és még aznap megvették a háromkerekű járművet.
Judit a könnyeivel küszködött, amikor meglátta balatonkeresztúri házuk ajtajában Rákóczi Feriéket. Nem is tudta, hogy köszönje meg nekik ezt a csodálatos ajándékot, hogy végre mosolyt varázsoltak beteg kisfia arcára. Áron öröme is felhőtlen volt. Még órákkal később is a köröket rótta volna az utcán újonnan kapott triciklijén.