
Móni semmit sem bíz a véletlenre: következõ albumán dolgozik, tervezget és nemrég egy remixversenyt is meghirdetett. A második nagylemez elsõ maxija már kész, és az "El nem mondott szó" címet viseli. "A maxira természetesen több remix is felkerült, de úgy gondoltam, hogy meghirdetem elsõ remixversenyemet. A dal éneksávjait megkapják azok, akik szeretnének a dalból új verziót készíteni, és május 15-ig küldhetik el a kész változatot: e-mailben kérünk egy linket, ahonnan le tudjuk tölteni az új remixet! A legjobban tetszõ remix természetesen felkerül a maxilemezemre is. Nem határozunk meg stílust, hogy milyet szeretnénk, kíváncsiak vagyunk, mit hoztok ki magatokból anélkül, hogy stílusirányt hirdetnénk" - nyilatkozta az énekesnõ.
A csinos lány egyik klipjében még a híres ex-chipendale, TommyBoy is szerepet kapott, alakítása után egybõl mindketten a bulvársajtó céltáblája lettek. Pedig Móni hangsúlyozta, hogy csak munkakapcsolat van köztük.
A debütáló anyaghoz hasonlóan a második korongon is Ferry dalai lesznek hallhatóak, egy kicsit pörgõsebb ritmusokkal, s természetesen lírai dallal is fûszerezve. A producer ezúttal Császár Gábor. Móninak már most nagyon sok fellépésre van elõjegyzése. Kárpátalja mellett magyarországi klubokba is hívják, ahová már egy vadiúj produkcióval érkezik, többek között két új táncoslánnyal. Hamarosan lesz klipforgatás, és új kislemez is érkezik.
Rövid biográfia:
1975. július 27-én születtem egy kárpátaljai kis városban, Beregszászban. Szüleim korán elváltak, ezért édesanyám egyedül nevelt, de mindent elkövetett, hogy ne érezzem az édesapám hiányát, ami nem lehetett egyszerû, mert nem voltam egy "könnyû eset".
A zene szeretete már egészen kicsi koromtól jelen van az életemben. Az édesanyám testvére gitáron játszott és én énekeltem egy fésû nyelébe, amit kineveztem a mikrofonomnak. Nagyjából négy éves lehettem, amikor is zongoramûvésznõ, szerettem volna lenni, ezért esténként azzal boldogítottam a családomat, hogy a kis játékzongorámon koncerteket adtam, amit fergeteges tapsvihar zárt. - Gondolom, értékelték, hogy abbahagytam. A Mûvészeti iskola és az általános iskola elvégzése után édesanyám bánatára nem zenei ágon mentem tovább. Elhatároztam, hogy ORVOS leszek! Felvételiztem a Miskolci Egészségügyi szakiskolába, de rá kellet jönnöm, hogy mégiscsak a zene a fõ irány az életemben.
2002 novemberében beneveztem a Csobánc tehetségkutató versenyre, ahol a zsûri az OSZK alkalmi fellépésre jogosító szakvizsga-bizonyítvánnyal jutalmazott meg. Ezután beiratkoztam Kovács Magda Polgári zenetanodájába, amely keretein belül többször felléptünk a Fészek Mûvész klubban, a Rátkai klubban. Idõközben megismerkedtem a "Leslie Music" nevû, népszerû székesfehérvári csapattal, ahol hamarosan csapattag lettem és számos esküvõn, bálon énekeltem velük.
2005 januárjában ismerkedtem meg egy fiatalemberrel, aki a szárnyai alá vett, majd elvitt egy meghallgatásra, ahol bemutatott Ferrynek, akivel elkészítettük a "Túl forró" címû dalt, ami az elsõ megjelent maxi lemez dala lett. A dal Ferry szerzeménye, amibõl videoklip is készült. Majd megjelent az elsõ nagylemezem "Nem voltam Én" címmel. A lemezen hallható összes dal Ferry szerzeménye, közremûködik még a lemezen szereplõ néhány dalban egy nagyon kedves barátom, Baranyi Zoltán, aki gitárszólókkal teszi még színesebbé a dalokat.
Jelenleg Budapesten élek, de erõs érzelmi szálak fûznek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez és Zala megyéhez. Mátészalkán és Tarpán laktam, ahol nagyon sok barátom van, a szüleim viszont Zalaudvarnokon laknak.