Bellini

Rendezte: Tarr Béla
Társrendező és Vágó: Hranitzky Ágnes
Forgatókönyv: Georges Simenon novellájából írta Krasznahorkai László és Tarr Béla
Fényképezte: Fred Kelemen
Zene: Víg Mihály

Producer: Téni Gábor - T.T. Filmműhely,
Paul Saadoun - 13 Production,
Miriam Zachar - Cinema Soleil,
Joachim von Vietinghoff – Von Vietinghoff Filmproduktion,
Christoph Hahnheiser - Black Forest Films

Főszereplők: Miroslav Krobot, Tilda Swinton, Bók Erika, Derzsi János, Szirtes Ági, Lénárt István

John Simenon - (George Simenon fia)
“Maigret-vel vagy nélküle, apám regényei mindig egy hozzánk furcsa módon hasonlító férfi vagy nő sorsa felé vezet, az elkerülhetetlen és a drámai út velük való megélésére invitálnak. Ezeket az életutakat sohasem könnyű filmre vagy televízióra adaptálni, de amikor - mint a "Londoni férfi" esetében - a kamerával követteti a főhős gondolataiban lezajló egész bizonytalanságot, akkor a feladat szinte megoldhatatlannak tűnik. És mégis, amit Tarr Béla megkísérelt, a forgatás során felmerült hihetetlen nehézségek dacára, sikeres, briliáns stílusgyakorlat, amely egyszerre érdes és nehéz, de engem mélyen megérintett. Tiszta szívből köszönetet mondok mindezért.“

Romain Le Vern - filmkritikus
„Tarr Béla nem tesz mást, mint egy Tarr Béla filmet készít, s ezt jobban csinálja, mint bárki más a világon. A magyar rendező új formát hozott a filmkészítésbe: egy légies, párás, tűnődő világot, ahol a gyakran csúnya szereplők a gondok közt gyötrődnek, és közben nevetséges, élettelenül kongó szavakat mondanak, ahol egy régi dalt dúdolnak kínzóan a melankólia orgonái, hogy emlékeztessenek a világ nyomorúságára.“

Le Monde – Jacques Mandelbaum
„Az 1977 óta rendező Tarr azon magányos és legyőzhetetlen rendezők közé tartozik, akik ugyanakkor a világ mégoly változó filmgyártásának is meghatározó alakjai. Aki egyet is látott Tarr Béla filmjei közül, könnyedén felismeri a többit is. A stílus, ami olyannyira meghatározza valamennyit, egyben megkülönbözteti bármely más rendezőtől: meghökkentő képsorok, hipnotikus lassúsággal mozgó kamera, szeriális zene, a nem-lét költészete, a fondorlatos apokalipszis prédájául esett világ ábrázolása jellemzi művészetét, ahogy ez jellemezte a hétórás Sátántangót (1994), vagy a két és fél órás Weckmeister harmóniákat (2000) is. Szerencsés véletlen ez a rendező számára, aki a cselekményt a csontvázáig lecsupaszítja, darabjaira zúzza egy ködös fekete-fehérségben, majd feloldja egy miazmás éjszakai atmoszférában, ahol a tekintet a semmibe vész.”

Liberation – Philippe Azoury
„Jól ismertek a forgatás viszontagságai (a halászkikötő, amelyet el kellett hagynia a stábnak, a forgatás többszöri leállása, az első producer, Humbert Balsan halála), ezen nehézségek bizonyos fokú várakozást ébresztettek még a szépség nagymiséje iránt leginkább vonakodókban is: elvégre, Tarr is jobb, mint valaha.“

L’Humanité - Emil Breton
“Bár Simenon azonos című regénye ihlette a híres magyar rendező filmjét, A londoni férfit, mégis teljesen önálló alkotás született. Ugyanakkor elmondhatjuk, látva a stílus és a nézőpont emelkedettségét, a szerkezet finomságát, a plasztikus szépséget, a fekete és a fehér egymásba kapcsolódó gazdag árnyalatait, hogy Simenon keresve sem kaphatott volna személyesebb elismerést.”

Népszabadság – Tilda Swinton nyilatkozata
“Nagyon érdekes erőtér lengi körül Tarr Bélát. Egyfajta mágiára képes, de azt nem tudom, hogy ez fehér-e vagy fekete… Azon kevesek közé tartozik, akik úgy állnak hozzá a filmhez, mint a költő a verséhez. Az egzisztencializmus problémakörét kutatja. Egyfajta organikus masszát, saját világot teremt, amelyben előszeretettel mélyed el. Ebben hasonlít Dario Argentóra, pontosan tudja az ember, hogy kinek a filmjéről van szó. Összetéveszthetetlen. Nagyon szerettem volna megismerni, akár még teát is főztem volna a forgatáson, mivel sosem hittem volna, hogy beleillek a tarri világba. Béla ugyanazt gondolja a színészi játékról, mint én, azaz nem érdekli a színészet. Nem érdekli a dialógus, a manír, csak az energia.“

Ulrich Gregor - filmtörténész
“A londoni férfi következetes folytatása a rendező korábbi műveinek, magávalragadó filmtanulmány néhány korzikairól, háttérben kikötővel, rakpartfalakkal és egy vasútállomással. A történet kifinomult képkompozíciókon és hosszú kameramozgásokon bontakozik ki, ehhez pedig olyan kép-hang montázs párosul, amely valóságfeletti légkört teremt. A londoni férfi tanulmány az idő folyásáról, különös kapcsolatot teremtve a film és a néző között”

Geoff Andrew – Time Out Film Guide
“A Simenon regény Tarr általi kimért, minimalista és varázslatosan szép film noir adaptációja nem is annyira suspense, mint inkább egy kísértés metafizikai tanulmányozása. Hosszú, összetett felvételek, nagyon finom fény és árnyék világítás, folyamatos, lányan szóló zene és a dialógusok, hangeffektek kihívóan nem naturalisztikus beállítása mind azt a célt szolgálja, hogy bevigye a filmet az időtlen absztrakció birodalmába. Igényes, és nyilvánvalóan nem felel meg mindenki ízlésének, mégis megborzongásra késztető, ámulatba ejtő film.”

Arte TV – Martin Rosefeldt
“A feszültséget Tarr kizárólag azáltal éri el, hogy egy pillanatra sem veszi le kamera-tekintetét a bűnt magára vett hőséről. Egyetlen, állandóan mozgásban lévő kamerával, totálokkal, közelikkel és átélezésekkel mutatja meg Tarr, mennyire meggyötört ez az ember, szabadság és boldogság iránti vágyaival, bűnének tudatával. Mindennek ellenére megpróbálja megőrizni méltóságát – bűne mégis arra sarkallja, hogy jobbá váljon.”

Filmvilág (2008. január) – Kovács András Bálint
“A londoni férfival kicsit hasonló eredmény született, mint Antonioni pályáján a Vörös sivataggal: azzal, hogy a történet motivációi el vannak rejtve, a film maga elmozdul a fokozottan vizuális, sőt a díszletszerű, képzőművészeti kifinomultság irányába. Ahogy Antonioni pályájának legszebb filmje a Vörös sivatag, Tarr eddigi pályájának akusztikusan-vizuálisan talán legérettebb, legkifinomultabb, klasszikus alkotása A londoni férfi.”