HTML

Friss topikok

Rúzsa Magdi, Póka Angéla, Palcsó Tamás és Caramel is énekel mesterének

2007.10.16. 14:52 bellini

Éliás Jr., a Megasztár egykori felkészítő tanára október 18-ára, lemezbemutató koncertjére invitálta kedvenc tanítványait. A zenei tehetségkutató döntősei annyira örültek a meghívásnak, hogy elhatározták, meglepik mesterüket. A meglepetésbe azonban kénytelenek voltak bevonni a képzett zenészt is, hiszen egy közös produkciót szeretnének vele együtt előadni a Kaméleon Klub színpadán

Rúzsa Magdi, Póka Angéla, Caramel és Palcsó Tomi is énekel október 18-án Éliás Jr. lemezbemutató koncertjén. A „Jól vagyok!” című album „premierjén” igazi örömzenélés várható, hiszen az említett énekeseken kívül bárki mikrofont ragadhat az énekes tehetségkutató-verseny döntősei közül, hogy ezzel is kifejezze énektanára előtti tiszteletét.

- Alig várom már a koncert napját – mondta csillogó szemmel ifjabb Éliás Gyula. – Remek lesz látni az összes tanítványomat együtt, visszaemlékezni a gyötrelmes, ugyanakkor csodálatos énekórákra, amiket együtt átéltünk. S most, mintegy kiforrott zenészként, énekesként, s partnerként lépni velük egy színpadra.

 Éliás Jr. új lemezével kíván igazán kitörni a háttérből. Eddig őt a megasztárosok énektanáraként könyvelte el az ország, annak ellenére is, hogy a képzett zenész már gyermekkora óta kifejezetten zenei képzettségének fejlesztésével foglalkozik.

Hosszas zenei tanulmányok után a 90-es évek elején tűnt fel a magyar popszakmában. Kezdetben, klubzenekarokban játszott, így pl. Horizont, Let's go, Éliás project, majd külföldre utazott, hogy tehetségét a határainkon túl is kamatoztassa. Koncertezett többek között Rómában, Barcelonában, Liverpoolban és Németországban. A külföldi sikerek ellenére szíve hazahúzta, így visszatért Magyarországra és folytatta zenei tanulmányait.

Éliás Jr. mára a magyar klubélet egyik meghatározó egyéniségévé vált. Saját zenekaraival garantáltan remek hangulatú koncerteken szórakoztatja a nagyérdeműt.

S nem lesz ez másképp október 18-án sem, ahol a tanár, a zeneszerző, a producer, a dalszövegíró, mégis leginkább énekes Éliás Jr. bemutatja „Jól vagyok” című albumát. S hogy a hangulat remek lesz? Az garantált.

Szólj hozzá!

Címkék: magyar koncert hír sztárok celebek

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr22198095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása