Sikerült a Samsungnak előrelépnie az év második negyedében, így maga után utasította az eddig második helyen szereplő Motorolat. 13,7%-os piaci részesedésével a Samsung lett a világ második legnagyobb, mobiltelefonokat gyártó cége a világon.
13,7%-os piaci részesedésével a Samsung lett a világ második legnagyobb mobiltelefonokat gyártó cége, szemben a 13%-al, amit az eddigi négy éven keresztül produkált.
Világszinten az év második negyedében mintegy 372,2 millió mobilkészüléket értékesítettek, ez 16,5%-os növekedést eredményez a tavalyi évhez képest.
A Motorola igencsak gyenge eredményeket tudott felmutatni az év első hat hónapjában, ennek köszönhetően elvesztette a második helyezését, a legnagyobb mobilgyártók toplistáján.
Az IDC szerint az év második negyedében a Motorola 35,5 millió készüléket értékesített, ez 31,6%-os csökkenést jelent a tavalyi év hasonló periódusához képest.
Jelenleg a gyártó részesedése 13%-k, a tavalyi évben ez az érték elérte a 22,1%-ot.
Idő közben a Samsung 37,4 millió készüléket adott el az év utolsó három hónapjában, ez 48,4%-os növekedést eredményez a tavalyi évhez képest, piaci részesedése pedig eléri a 13,7%-ot. Kiemelkedő teljesítményét leginkább az Ultra Edition és az Ultra Special szériáknak köszönheti.
Olvasd tovább a cikket ITT.