HTML

Friss topikok

Megháromszorozta nyereségét az Amazon

2007.07.26. 10:51 bellini

Több mint háromszorosára, 78 millió dollárra emelkedett az Amazon.com Inc. internetes kiskereskedelmi áruház nettó nyeresége a második negyedévben, miután – elsősorban az USA-ban – megnőtt a kereslet a cég által kínált könyvek, zeneművek és elektronikai eszközök iránt. Az árbevétel 35 százalékkal, 2,89 milliárd dollárra nőtt, meghaladva az elemzők 2,8 milliárdos várakozását. Az üzemi nyereségráta 4 százalékra nőtt az egy évvel ezelőtti 2,2 százalékról, mivel mostanra végeztek a költséges technológiai fejlesztésekkel. A bejelentés nyomán 21 százalékkal szökött fel a cég részvényárfolyama a keddi tőzsdezárás utáni elektronikus kereskedésben. A forgalom megugrását Jeff Bezos vezérigazgató alacsony áraik mellett Prime házhoz szállítási rendszerükkel magyarázza, amelyben éves tagsági díj fizetése fejében ingyen szállítják ki a megvásárolt termékeket.
Az elemzők kedvezőnek ítélik, hogy az árbevételen belül 30 százalékot tesz ki az a forgalom, amelyben az Amazon harmadik félként csak közvetíti az adásvételeket. Az ilyen üzletekben ugyanis tranzakciós díjat szed, így sem raktározási, sem szállítási költséggel nem kell számolnia. Az Amazonon nagy árengedménnyel kínálta az új Harry Potter könyvet, amire 2,2 millió megrendelést vettek fel, ez a egy százalékkal emelte a negyedéves árbevételt. A társaság internetes zeneáruház indítását tervezi.

Szólj hozzá!

Címkék: web internet hír business

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr79125658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása