DJ Szatmári, Dancelovers és Sipos F. Tamás. Hogy mi a közös bennük? Az, hogy az elmúlt hetekben mindannyiuk új dalából készült remix, méghozzá SEMTEX DJs KLUBB MIX. Bizony, a SEMTEX házatáján még a hőségriadó ellenére sincsen megállás. Folyamatosan remixelnek, készítik az új dalukat és mindemellett hatalmas bulikat tartanak a klubokban.
"Szerencsére egyre többen szeretnének remixet tőlünk, sőt az elmúlt hetekben szinte kizárólag remixmunkálatokkal voltunk elfoglalva. Ez viszont sajnos a saját anyagunk rovására ment. Az új SEMTEX-dalt, amit nyár elejére terveztünk, még csak most fogjuk befejezni. De ha minden jól megy, a partizó közönség pár napon belül már hallhatja is újdonságunkat a klubokban" - nyilatkozta Ádám, a csapat producere és frontembere.
Azt, hogy ezúttal egy feldolgozással vagy egy saját szerzeménnyel rukkol elő a csapat, Ádám nem árulta el, de elöljáróban annyit elmondott, hogy olyasmit csinálnak, amit eddig itthon nem nagyon csinált még senki.
Aki pedig élőben is találkozni szeretne velük, az egyelőre a SEMTEX DJs "Razzia" remixmaxi lemezbemutató partijainak helyszínein teheti meg mindezt.
NINCS MENEKVÉS, A SEMTEX FOLYAMATOSAN KETYEG...!
2007.07.02. 19:29 bellini
Szólj hozzá!
Címkék: zene bulvár énekes buli party együttesek énekesnő
A bejegyzés trackback címe:
https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr4110279
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.