
A kisfilm rendezője az a Tóth Gergő volt, akinek legutóbb a NOX fantasztikus klipjét köszönhettük. Lola "Mozdulj már" című dala az "Élj a mának" című második nagylemezének talán legprörgösebb nótája, igazi nyári slágervárományos. Az új videóban mintha Californiába lennénk egy tinibulin, ahol mindenki önfeledten bulizik. A klip egyik érdekessége, hogy Lola nővére is szerepet kapott a videóban, valamint az énekesnő hatvani barátai is szívesen jöttek szereplőnek.
A stáb és Lola menedzsmentje a legapróbb részletekre is figyelt a hitelesség kedvéért, olyannyira, hogy az énekesnőnek Amerikából rendeltek egy igazi highscool cipőt. Lola feladata a klipben az önfeledt bulizás volt, kukákat borogatott, illetve a klipben szereplő zenekarral keményen zúzott. Az énekesnő kérésére pedig két új háttértáncosával egy nagyon intenzív koreográfiát táncolt. A klip koreográfusa Papp Timi volt, a dal zeneszerzője pedig Lola zenei producere Rakonczai Viktor, a szövegírói feladatokat pedig Major Eszter, az angol verzió esetében ugyanezt Mozsik Imre látta el.
A Mozdulj már című klip premierje május 25-én lesz a VIVA műsorán a Lola nap keretein belül. Lolát bízik benne, hogy új klipje meghozza a várt sikert a VIVA Comet 2007 jelölésével kapcsolatban is...
LOLA TÖBB TUCAT LEVELET KAP HETENTE RAJONGÓITÓL!
A tinicsillag több tucat levelet és plüss figurát kap hetente rajongóitól. A hazai popéletben az egyik legnagyobb rajongótáborral kétségtelenül Lola büszkélkedhet. A legtöbben autogramot kérnek a levelekben, de sokszor kérik az énekesnő tanácsát magánéleti problémákban is.
Lola természetesen igyekszik mindenkinek válaszolni, de sokszor hónapokba telik, mire mindenkire sor kerül. Az ifjú énekesnő nagyon boldog, hogy ennyien szeretik őt és bizalommal fordulnak hozzá. Hamarosan jön a VIVA Comet díjátadó, amelyen a rajongókon nagyon sok minden múlik a szavazáskor. Lola bízik rajongóiban, s hogy ismét rá fognak szavazni az idei Comet gálán az év énekesnője kategóriában.
LOLA-NAP A VIVA TV MŰSORÁN MÁJUS 25-ÉN!
A VIVA TV május 25-én, pénteken egész nap Lolával foglalkozik! Többször láthatjátok eddig elkészült klipjeit és a legújabb, immár kislemezként is napvilágot látott "Mozdulj már" című videóját. A klipeken kívül természetesen több VIVA-műsorban is feltűnik a tinisztár, így érdemes lesz egész nap figyelemmel kísérni a magyar zenetévé programját.
A Munkanapló című műsorban Lola egy teljes napját követhetitek végig, s a Megálló vendége is az ifjú énekesnő lesz. Az Interaktívban is Lolával foglalkoznak, illetve zenésztársai, kollégái, barátai beszélnek az énekesnőről. A Lola-napon egy exkluzív mélyinterjút láthattok a tinisztárral, amelyben olyan dolgokról mesél gyerekkorából, illetve magánéletéről, amiket eddig még nem tudhattunk róla. A Poparazzi című műsorban Lola eddigi életútjáról lehet látni egy kisfilmet. Ezenkívül sohasem látott werkfilmek, gyermekkkori videók, koncertfelvételek, részletek a Szombat esti láz műsorból, a Barátok köztből... Minden, ami Lola - egy teljes nap a VIVA-n!
Ismét BRAVO Otto - szavazz Lolára!
Lolát ismét jelölték "Az év énekesnője" kategóriában a BRAVO Otto díjra! A május 27-én megrendezendő díjkiosztóról és a szavazásról részletek a BRAVO aktuális számában!