Győzikének többet jelent műsorának nézettsége, mint a házasság szentsége? A jelek legalábbis arra utalnak, hogy egy szó sem igaz a napokban felröppent válási históriából. Nem csodálkoznánk, ha a még nagyobb felhajtás kedvéért Bea asszony látványosan visszafogadná állítólag megtévedt báránykáját.
A vajda szerint Gyôziék örökre együtt maradnak
Kállai Csaba, Magyar Cigány Fôvajda szerint hagyomáyntiszteletük miatt nagyon ritka a válás a romáknál.
- A roma asszony inkább tûr a végtelenségig, és szemet húny férje hûtlensége felett, minthogy elváljon. Számunkra a család a legfontosabb. Gyôzi és Bea szerintem örökre együtt marad, nem válik el - nyilatkozta lapunknak
Gyôzike hûtlenségétôl volt hangos a napokban a sajtó. Bea asszonynál állítólag betelt a pohár a showman legutóbbi kilengésétôl, amit egy partifotós is megörökített. Az internetre felkerült képen jól látható, amint Gyôzike egy szôke kebelcsodával flörtöl egy pásztói szórakozóhelyen. Bea tizennégy év után válni akar, a Gáspár család feje pedig állítólag már négy napja átköltözött szüleihez. Szétesik a Gáspár család? – merült fel a drámai kérdés. A jelek nem erre utalnak, hanem arra, hogy gondosan koreografált mûbotrány borzolja a kedélyeket. A baj csak az, hogy a fôszereplôk egyre jobban belegabalyodnak saját szövevényes meséikbe.Tegnap reggel felhívtuk Beát, aki állítólag egyedül maradt a gyerekekkel. Legnagyobb meglepetésünkre az asszony telefonját az elzavart családfô, Gyôzike vette fel, majd zavartan magyarázkodott.
– Napok óta nem lakom itthon, most is csak azért ugrottam be, hogy lássam a gyerekeimet – mentegetôzött Gyôzi, aki nem számított újságírónk hívására. – Délután elindítjuk a válópert.
Tovább csorbítja a családi dráma hitelességét, hogy a Velvet internetes oldal feljelentô rovatában egy szemtanú beszámolt róla: Gyôzike és Bea hétfôn kézenfogva, turbékolva andalgott a Jászai Mari téren, a pár nem úgy festett, mintha válás elôtt állna.
Bea asszony hebegve igyekezett magyarázatot adni.
– Már tegnap beadtuk a válókeresetet – mondta nevetgélve az asszony, megfeledkezve róla, hogy férje szerint erre csak délután kerítenek sort. – Azon vagyunk, hogy kibéküljünk, de nem akarok errôl beszélni.
Mivel Gyôzi és Bea az alapvetô tényekrôl is eltérôen nyilatkozik, talán nem merész feltételezés, hogy a családfô hûtlensége, Bea asszony féltékenysége és az egész válási história a showmûsor része. Kérdés, hogy megéri-e a nézettségért körmönfont hazugságokba keveredni. A viccel szólva: majd elválik.