HTML

Friss topikok

Készülőben a második The Moog album!

2008.07.15. 17:25 bellini

Nem sok ideje volt eddig a nyaralásra a The Moog legénységének, hiszen a nyári fesztiválokon igen sok fellépés várt és vár még a fiúkra. A nagysikerű Volt fesztiválos koncertet követően a hétvégén az idén Dunaújvárosban megrendezett EFOTT – on lépnek ismét közönség elé. Szintén ezen a héten kerül majd sor az origo Vendégszobájában való vendégeskedésre, amely során a rajongók kérdéseire Tonyo és Gergő válaszol majd.

A The Moog nemrégiben fejezte be első európai turnéját, amely során többek között Berlinben, Hamburgban és Madridban is játszott a zenekar, Londonban pedig kétszer is színpadra léptek a fiúk. Az összesen négy hetes koncertsorozat alatt majd 20 koncertet adtak, amelynek egyik eredménye, hogy már most körvonalazódik egy késő őszi újabb német turné.

Elkészült a tavasz során a zenekar második nagylemeze is, amelynek munkálatai néhány igen jönevű Seattle stúdióban folytak, Geoff Ott producer (Queens Of The Stone Age, Longview, Alice In Chains, Pearl Jam) közreműködésével. Az albumról elsőként a koncertekről már ismert You Raised A Vampire című slágerhez készül videóklip, melyet remélhetőleg késő ősztől lehet majd látni nem csak a hazai, hanem a külföldi zenei csatornákon is.

A jelenleg még cím nélküli második album pedig 2009 februárjában kerül majd várhatóan a boltokba. A lemezmegjelenés érdekessége, hogy a magyar kiadás mellett egyszerre jelenik majd a The Moog album Japánban, az USÁban és Nyugat-Európában is.

www.moog.hu
www.myspace.com/moogband
www.tomtom.hu

Szólj hozzá!

Címkék: zene magyar sztárok énekesek celebek együttesek

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr27569611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása