Bán Csaba harmincéves koráig bejárta a Föld szinte minden pontját, leghosszabb utazására akkor került sor, mikor megnősült. Legmegrendítőbb utazását mégis akkor kezdte, mikor hathetes kisbabájáról kiderült: barackméretű daganat terjeng a kis fejecskéjében.
A kezdeti kétségbeesés után a szülők úgy gondolták: megosztják a világgal fájdalmukat. Bánatukat, gondolataikat egy merőben új formában akarták a közönség elé tárni, úgy gondolták blog, azaz webes napló írásába kezdenek. Arra talán ők sem számítottak, hogy ezáltal nem csak egy újabb blogot, hanem egy új műfajt is teremtenek, a blogregény műfaját.
A napló első bejegyzéseinek születésekor kislányuk bent feküdt az intenzív osztályon, műtétre várva. A szülők nem egyeztek bele az operációba, lázas keresésbe kezdtek, hogy felkutatassák az ország legjobb szakembereit, de mindegyikük véleménye lesújtóan egyhangú volt: beavatkozás nélkül pár hét, műtéttel talán néhány hónapig élhet gyermekük, nagy valószínűséggel teljes bénultságban. Döntöttek: inkább hazaviszik kislányukat.
A fiatal anyának és apának egyik napról a másikra kellett átértékelnie addigi életét. A mindennapos önmarcangolás és tépelődés közben a napló folyamatosan íródott, már az első héttől az egyik legolvasottabb blog lett: naponta körülbelül ezren olvasták és számtalan hozzászólás érkezett a bejegyzésekhez. Az olvasottságot vélhetően az is növelte, hogy a szülők reménytelenség mocsarában szinte teljesen elmerülve igyekeztek hideg fejjel mérlegelni a helyeztet, cinizmussal védekezni az elkerülhetetlen ellen, miközben számos erkölcsi dilemma merült fel bennük. Engedjék-e a műtétet, vagy hagyják a kislányt békésen meghalni?
Az idő múlásával háttérbe szorultak a naplóban az orvosi témák, előtérbe kerültek a mindenkit érintő gondolatok. Fél év elteltével a szülők reménykedni kezdtek, talán van esély a gyógyulásra, kislányuk hosszú évekig velük maradhat. Kezdetben senki nem tudta, meddig lehet folytatni a blogírást, végül az apa döntött: a történet közlését kislánya egyéves korában hagyta abba, a könyv megjelenését pedig kétéves kora utánra tervezte. A mai napig nem tudni, mi volt az a daganat kislány fejében, s ezt csak egy koponyalékeléssel lehetne kideríteni. Attól pedig mindannyian elzárkóznak még gondolati szinten is.
A 140 részből álló blogregény legtöbb bejegyzésének címe szójáték, maguk a szövegek is nyelvi játékok seregét rejtik. Talán furcsa lehet ez egy ilyen fájdalmas téma tárgyalása kapcsán, de az író a humor eszközét egyfajta védőpajzsként húzta maga elé a kínzó fájdalom ellen. A bejegyzésekhez fűzött gondolatok a könyv megjelenése után is olvashatók. Sőt, a könyv olvasása során újabb hozzászólásokat is lehet hagyni, ezáltal a könyvek világában szokatlan író-olvasói visszacsatolást lehetővé téve. A könyvvé duzzadó napló fő vonulata végig a kislány féltése, az egyre ritkuló orvosi vizitek értelmezése marad. Ez a könyv a szülői aggódás és töprengés eredménye, egyfajta Égi tünemény.
