Nemrég a Microsoft 44,6 milliárd dolláros árajánlatot tett a Yahoo-ra, ez elég volt arra, hogy az IT szakemberek ismét felelevenítsék az elmúlt idők legsikeresebb tranzakcióit.
AOL Time Warner, 2000 
2000-ben egyesítette erőit a hatalmas AOL és a szórakoztatóiparban tevékenykedő Time Warner vállalat. A 164 milliárd dolláros egyességet 2000 január 10-én hozták nyilvánosságra, a szükséges intézkedéseket pedig február 11-én indították. Az AOL részvényesei birtokolták a cég 55%-át, a Time Warner részvényesei a 45%-át. Ez azt jelenti, hogy a jóval kisebb AOL kivásárolta utóbbi céget.
Az új egyesség azonban nem hozott profitot, 2002-ben a cég 99 milliárd dolláros veszteséget jelzett, ez volt az AOL eddigi legnagyobb vesztesége.
WorldCom Communications és MCI, 1998 
A WorldCom Communications telekommunikációs cég 1998-ban vásárolta fel az MCI szolgáltatót, csaknem 37 milliárd dollárnak megfelelő összegért. A felvásárlás hírét először 1997 novemberében hozták nyilvánosságra, amikor a két vállalat bejelentette egybeolvadását, így jött létre a MCI WorldCom. Az egyesség következtében a WorldCom 7 milliárd dollárt utalt át a British Telecomnak, mivel a cég 20%-ot birtokolt az MCI részvényeiből.
Nem sokkal a felvásárlás után az amerikai telekommunikációs piacon nagy változások álltak be, ezzel egy-ütemben az MCI WorldCom stratégiája is igencsak módosult, így kénytelenek voltak lezárni a Sprint Corporation céggel való fúziójukat. 1999 és 2002 között a cég csalárd módon leplezte le veszteségeit.
A WorldCom 2002-ben jelentette be, hogy csődbe ment, a cég ezzel az Egyesült Államok történetében a legcsúfosabb végét érte.
HP és Compaq, 2001 
Amikor a HP felvásárolta a Compaq-ot, 25 milliárd dollárért, a szakemberek a század legnagyobb üzletéről beszéltek. Később kiderült a HP és Compaq fúzió körül a Deutche Bank is jelentős szerepet vállalt.
Symantec és Veritas, 2004 
2004 decemberében a Symantec és a Veritas is bejelentette fúzióját, egy 13,5 milliárd dolláros üzlet keretén belül.
A Symantec részvényesei 2005 júniusában hagyták jóvá a fúziót. Az új cég a Symantec név alatt működik, a cég vezérigazgatója John W. Thompson lett.
Oracle és Peoplesoft, 2004 
A Peoplesoft az Oracle legnagyobb felvásárlásának számít az utóbbi években. Az Oracle csaknem 10,3 milliárd dollárt fizetett a software-et gyártó cégnek, ezzel egy-ütemben alkalmazottainak számát 5.000 csökkentette, míg a PeopleSoft gárdájából csak 90%-ot tartott meg.
A fúziót 2005 júniusában fejezték be, Larry Ellison, az Oracle egyik vezetője szerint egyelőre nem áll szándékukban újabb felvásárlásokat közti. Ennek ellenére tavaly az Oracle mégis megvásárolta a BEA Systems softwaregyártó céget, 8,5 milliárd dollárért.