HTML

Friss topikok

SULI-BULI A CAIROVAL

2007.11.16. 23:08 bellini

Az ''ős'' CAIRO megalakulásának helyszínén, a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziumban forgatja következő videó klipjét a CAIRO együttes.

Skinti Csaba, a zenekar vezetője elmondta, hogy 1. albumuk egyik sikeres, ám eddig kevésbé preferált dalához, a Csepp a tengerben c. dalhoz készítenek ezúttal kisfilmet.

- Miért pont ezt a dalt választottátok?

- Egyeik kedvenc dalunk, nem véletlenül tettük az Angyal c. nagylemez 1. helyére. Szerettük volna, ha a hallgatók a címadó Angyal, az országosan is kedvelt Tiéd a szívem és Fogd a kezem mellett 4.-ként megismerik. �Sajnos� a Sodorjon a szél c. dal sikere kicsit háttérbe szorította ezt a dalt, pedig nagyon sok levelet kapunk, hogy kifejezetten ezt a dal szeretik tőlünk. A napokban Csányi Szabi barátom egy olyan kellemes hangzású diszkós remix-szel lepett meg, ami teljesen felpörgetett, és amire még aznap éjszaka megírtam egy forgatókönyvet. Természetesen óriási segítségemre volt az ötlet kivitelezésében volt iskolánk vezetése (hiszen rajtam kívül a csapat énekesnője, Prokopovics Kata is ebbe a gimnáziumba járt), Györgyi Béláné igazgatónő első pillanattól fogva támogatta kezdeményezésünket, de más pedagógusokat és a diákönkormányzat tagjait is említhetnék. És persze nem hagyhatom ki a felsorolásból Győri Tamást és Kovács Zsoltot, akik vállán az anyag filmes megkomponálása és elkészítése nyugszik.

- Miről szól majd a klip?

- Volt már nekünk un. image klipünk és volt story klipünk is (előbbi a zenekar tagjait mutatja be, utóbbi egy kisebb történetet mesél el). Most az utóbbi mellett döntöttünk. Egy mindennapos diákszerelem áll a történet központjában, melyben a zenekar tagjai is feltűnnek majd. - Úgy tudom van még egy klipetek, ami dobozban pihen. Miért volt szükség akkor egy újabbra?

- Valóban, nyáron Hajdúszoboszlón leforgattuk Talán c. dalunk videó klipjét. Akkor úgy állapodtunk meg készülő 2. nagylemezünk kiadójával, hogy ez a klip a lemez melléklete lesz és addig nem publikáljuk, amíg a lemez meg nem jelenik. Viszont a korábban forgatott Sodorjon a szél sikere arra ösztönzött � a műholdas csatornákon Szerbiától Románián át Szlovákiáig látható most is �, hogy készítünk egy újabb dance-esebb hangvételű anyagot, ami a lemez megjelenéséig újdonságot nyújthat rajongóinknak.

- Debrecen, Miskolc, Hajdúszoboszló � story klipjeitek szinte minden esetben egy-egy városban játszódnak. Ezek után miért pont Sátoraljaújhelyre esett a választás?

- Nagyon egyszerű. Mi mindenhol otthon érezzük magunkat, ahol dolgozunk. Debrecenben készült 1. nagylemezünk, Miskolc a csapat székhelye és Hajdúszoboszlón is szinte ottaniaknak számítunk; s ha már megmutattuk eddigi kedvenc városaink szépségét, miért ne tennénk azzal a várossal is, ahová iskolába jártunk, ahol először pengettük a gitárokat és ütögettük a billentyűket.

- Mikor látható az új klip?

- November 26-án forgatunk, számításaim szerint december végén már látható lesz az anyag.

Szólj hozzá!

Címkék: zene magyar énekes buli sztárok videoklip énekesek celebek együttesek énekesnő

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr34231678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása