HTML

Friss topikok

Szerdán érkezik a Rolling Stones Budapestre

2007.07.13. 11:22 bellini

Két nappal koncertje előtt, szerdán érkezik Budapestre a Rolling Stones, s egy nappal fellépése után utazik el.

Az együttes várhatóan 2 órát játszik július 20-án, jövő pénteken a Puskás Ferenc Stadionban - mondta Hegedűs László, a Live Nation Hungary (Multimédia Concerts) ügyvezetője az MTI-nek.

A Rolling Stones második alkalommal lép fel Budapesten, először 1995. augusztus 8-án játszott a magyar fővárosban, az akkori Népstadionban. Az együttes mostani világturnéja 2005 augusztusában indult Bostonból. A tavalyi észak-amerikai szakasz után kezdődött a Budapestet is érintő Bigger Bang európai turné.

Mick Jagger, Keith Richards, Ronnie Wood, Charlie Watts és a kísérő zenészek jövő szerdán érkeznek Budapestre, de nem tudni, mikor - közölte Hegedűs László az MTI-vel.

Titokban tartják az érkezést, kerülnek minden feltűnést. Érkezéskor sajtóértekezletet nem tartanak, az ügyvezető tájékoztatása szerint azt sem lehet tudni, lesz-e lehetőség arra, hogy magyar fotósok "elkapják" a Rolling Stonest. Általában csak a turné kezdetén tartanak sajtótájékoztatót, esetleg olyan országban, ahol még nem jártak.

Az együttes felszerelését 62 kamion szállítja, a zenekar az utolsó szögig a saját felszerelését hozza, minden amerikai vagy angol rendszerű, hazai szerkezetekkel nem illeszkedik. A 62 kamionból 35 szállítja a színpadot. Ezt magyar munkások szerelik össze, a Rolling Stones-szal csak mérnökök és technikusok jönnek.
A hang- és fénytechnikát is az európai hírű magyar csapat építi. A koncertszervező 1989 óta dolgozik velük (sokszor hívják őket külföldre is). Ez nem hangtechnikai cég, hanem építő-szerelő csapat, a hang- és fénytechnikától a színpadon át a díszletig mindent ők szerelnek - magyarázta Hegedűs László.
A színpadbontás közben, június végén Spanyolországban történt halálos balesetről az ügyvezető elmondta: nálunk ilyen soha nem fordult elő, mindent az előírásoknak megfelelően, fegyelmezetten csinálnak, ahogy a biztonság megköveteli.

A hangtechnikáról szólva Hegedűs László kiemelte: sokat változott az akusztikai koncepció az elmúlt években. A legfontosabb, hogy a hangfalaknak megközelítően olyan magasságban kell lenniük, mint amilyen magas a velük szemben lévő lelátó. Minél magasabbra és szélesebbre tudják elosztani a hangfalakat, annál jobb a minőség. Ennek érdekében legyezőszerűen függesztik fel a hangládákat vízszintesen és függőlegesen - tette hozzá.

Közlése szerint a Rolling Stones színpadtechnikájával lehet a legmagasabbra helyezni a hangsugárzókat, így még a legnagyobb stadionokban is tökéletes a hangzás. A Puskás Ferenc Stadionban körülbelül 25 méter magasan ülnek majd a nézők, a legfelsőbb karéjt nem nyitják meg. A lelátó tetején a nézők egy hétemeletes háznak megfelelő magasságban ülnek. Ilyen magasra épül a színpad, erre a magasságra állítják be a hangfalat is.
A Live Nation Hungary ügyvezetője igazi multimédiás élményt ígért. Mint mondta, az egész színpad egy nagy kivetítő lesz, teljes színpadnyi gigantikus képet látni a háttérben és oldalt is. A hang és a kép minden érzékszervünknek egyszerre szerez élményt - fogalmazott.

A The Charlatans nevű angol rockcsapat lesz az előzenekar. Az öttagú együttes 1989-ben alakult, igényes, alternatív rockzenét játszik, amely kicsit a Stone Roses zenéjéhez hasonlít. A Stones tagjai szeretik ezt az együttest, amely egy órát játszik majd Budapesten. Szóba került Van Morrison énekes, aki a turné egyes állomásain "bemelegített", de vele nem tudtak megegyezni - közölte Hegedűs László.

A Rolling Stones általában 2 órát játszik, de nagyon nehéz előre kiszámítani a fellépés idejét. Mick Jagger dönti el, mennyi a ráadás. Az eddigi koncerteken volt, ahol csak egy ráadásszámot játszottak, de olyan is, ahol fél órát, 5-6 számot. Ha Jagger úgy érzi, hogy a közönség "veszi a lapot", jól reagál, énekel velük, több lehet a plusz. A turné során állandóan változik a műsor. A nagy sztárok többségénél minden pontosan ki van dolgozva, a Stones tagjai mindig improvizálnak. (Ritkán játsszák ugyanazt a sorrendet minden egyes koncerten.)

Arra kérdésre, találkoznak-e az együttes tagjai magyar közéleti vezetőkkel, az ügyvezető kitérő választ adott. (1995-ben Demszky Gábor főpolgármester találkozott Jaggerrel.).
Hegedűs László kitért ugyanakkor arra: elégedettek a jegyeladás eddigi alakulásával, mintegy ötvenezres közönségre számítanak.

A Rolling Stones a magyarországi fellépés előtt Bukarestben ad koncertet, Budapest után az európai turné a tervek szerint Brnóban és Varsóban folytatódik.

MTI

Szólj hozzá!

Címkék: magyar koncert hír buli party sztárok énekesek celebek együttesek

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr51117265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása