HTML

Friss topikok

Szandynak is van kedvenc Csillaga

2007.12.05. 00:13 bellini

A táncoslány tudja milyen egy tehetségkutatóban részt venni, hiszen annak idején a VIVA TV Táncreakció c. műsorában szerepelt. Sőt már azt is elárulta, hogy számára a 4 For Dance a tuti befutó.

A tehetségkutató szervezői ráadásul még felkérték, hogy legyen háttértáncosa a kiscsillagoknak. Rontó Kittyvel, Kocsis Tiborral és Kovácsovics Fruzsinával együtt szórakoztatta a közönséget.

A produkcióba ,mint versenyző jelentkeztem az utolsó rostán estem ki, ahol volt szerencsém találkozni Papp Timivel a műsor koreográfusával és neki köszönhetően szerepelhetek a műsorban mint háttértáncos jelenleg több stílusban mutathatom meg mit is tudok. Jó lenne még további produkciókban is részt venni, de ha nem sikerül akkor sem leszek szomorú. Szerencsére a Disco Service formáció felkért énekesnőnek is, így nem unatkozom mostanság. Amúgyis közel áll szívemhez a retro és a mai popzene. Nemrégiben jelent meg a lemez és a „Boys Boys Boys” c. Sabrina sláger máris újra népszerű a honi szórakozóhelyeken. Természetesen a koreográfiát is jómagam készítem pár kíváló táncos segítségével. A tánc tesz boldoggá, az éneklés pedig csak öröm. Ami pedig a műsort illeti a 4 For Dance csapat a kedvencem, remélem ők nyernek mert eléggé szoros a küzdelem most.” – nyilatkozta a profi táncos.

 Szandy minden percét most a tánc köti le, de a szíve még szabad ostromolják rendesen hiszen ezrek láthatják a kereskedelmi csatorna jóvoltából. A fiatal lány LL Junior  „Akarom, hogy érezd” c. aktuális klipjében is táncol, valamint részt vesz a Disco Service ünnepi turnéján és a Jamland tánciskola fellépésein.

 

***   ***   *** ***


Szandy 1998-ban kezdett el Táncolni az E.C. Dance School-ban. Szandy készítette a koreográfiát teljes egészében. Különdíjjat kaptak Eszményi Viktóriától!! Ezután egy fellépés erejéig az ő táncosai voltak:) Ekkor Szandy 9 éves volt.  Aztán 1999-ben már a 3-as csoprt tagja lett. Eztután nagyon sok helyen léptek fel. Találkoztak többek között: Vince Lállával,Csepregi Évával, Rékasi Károllyal is egy színpadon szerepeltek. Ezután az egész csapat felkerült a művészképző osztályba U-kry-hoz. Ekkor Szandy 11 éves volt! 14-15 évesekkel táncolt egy csoportban. Nagy előrelépés volt!! Aztán kiválasztották az RTL Klub reggeli műsoraiba ahol a nagyokkal együtt szinte egy szem 11 évesként táncolt. Többek között: A Budapest tv, RTL Klub Dévényi Tibor 3 kivánság turné résztveői voltak és még sok más helyen is szerepeltek. 2003-ban a csapat sikere töretlen. A Szuperbuli vendégei és Zoltán Erika háttértáncosai lesznek. 2004-ben Kátai Roby szerződött Dévényi Tiborral aki egy egyéni kis táncversenyesblokkot tett a Tibi bácsi elintézi /mtv/című műsorába. Ebben az éveben a Tánctáborban megnyerte a Tábor legjobb táncosa címet és ezzel egy ingyen tábort is. Ekkor már 2003 óta oktatta a Mini Stepet. Kezdett rájönni hogy egyénileg sokkal jobban érzi magát a színpadon mert magát tudja adni. Ekkor vette elő Justin Timberlake videóit és kezdett gyakorolni! Elsajátitott belőle néhány dolgot és elég fiús mozgásra is szert tett. Majd 2004-ben a VIVA meghirdette a Táncreakció c. műsort! A Válogatón nagy sikerrel vett részt. Tanára végig támogatta de a koreográfiákat maga készítette. A ruháit is maga tervezte. Nehéz ellenfele volt az elödöntőben de kiütötte. Majd Jött a 12-es döntőbe jutásért való küzdelem. 12-ből csak 6 jut tovább. Szandy köztük volt és beköltözött a VIVA stábjával együtt egy szállodába. Minden percüket követte a kamera. Aztán L.L. Junior háttértáncosa lett az 1 Döntő napján, majd Dukai Regina táncosa és végül a 3.Döntőn Gáspár Lacié.A versenyben 4. helyen végzett. Az interneten viszont a nézőktől megkapta a közönségdíjat! Amely egy digitális kamera volt amit az Interaktív c. műsorban Patricia dott át neki. Magyarország 2. legjobb lány táncosa lett 15 évesen. Ezután elég jóba lett Gáspár Lacival aki örrömmel fogadta a Sosem vagy egyedűl című számának a klip forgatásán. Egy kicsit ismét visszatért a csapathoz a tánciskolába. Nagyon sok felkérést kapott ezek után. Sokan felismerik a mai napig az utcán és ez jól esik neki. Gáspár Lacival nem is olyan rég ismét egy színpadon táncolt. És remélhetőleg még fog is.  Hamarosan a Szuper Mulatós Megapartyn énekelt, amely ma már aranylemez. Nem is olyan régen szerződött  egy új énekesnőhöz, Ginához! Az ő táncosaként is feltűnik majd a színpadon! Mindemmellett pedig énekórákra jár és a nemrég megjelent Disco Service „Lucifer Lánya” c. lemezen énekelt valamint a formáció egyedüli női énekese. Üzenete azokhoz, akik szeretik a táncot:

„Ha szívből táncolsz TE leszel a LEGJOBB!”

Szólj hozzá!

Címkék: média celeb magyar bulvár pletyka sztár

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr52252797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.