HTML

Friss topikok

Plágiummal vádolják a szerb versenyzőt

2007.05.15. 12:42 bellini

Botrányba fulladhat az Eurovíziós Dalfesztivál, ha kiderül, hogy a szerb győztes, Marija Serifovic (26) valóban lopott dallal lett az első.

A brit The Sun azzal vádolja a Molitva című dal szerzőjét és előadóját, hogy plágiumot követtek el, egy több éve megírt albán dal koppintásával neveztek.

Alig ült el a szerb ünneplés az Eurovíziós Dalfesztiválon aratott győzelmük felett, máris súlyos vádakkal illetik a diadalmaskodó énekesnőt, és persze a dalt, amely az első helyhez segítette. A brit The Sun című napilap hasábjain egy önmagát megnevezni nem akaró ellendrukker azt állítja, hogy a Molitva című szám, amelyet Marija Serifovic oly átéléssel énekelt, valójában egy két évvel ezelőtti albán sláger koppintása, s ezen állítását a két dal videofelvételének egymás mellé helyezésével igyekezett bizonyítani.

- Nagyon régen ismerem már ezt az albán dalt - nyilatkozta a lapnak az ismeretlen albán. - Az évente itt megrendezett népszerű dalverseny, a Top Fest egyik győztes száma volt. Amikor az eurovízión meghallottam a szerb dalt, rögtön tudtam, hogy plágium. Nemhogy hasonlítanak egymásra, de hangról hangra azonosak. A két szerzeményt meghallgatva valóban kísérteties a hasonlóság, ám ezt a Molitva szerzője, Vladimir Graec nem így érzi.

- Hallottam a pletykát, de képtelenség az egész - nyilatkozta tegnap délután a zeneszerző a Blikknek. - Kezdjük ott, hogy soha életemben nem hallottam egyetlen albán dalt sem, így lopni sem lophattam belőlük. Az interneten azóta én is meghallgattam az összehasonlítást, de könyörgöm, aki csak egy kicsit is ért a zenéhez, az rögtön hallja, hogy nincs közük egymáshoz. Legfeljebb a kórus első dallamsora hasonlít, de az sem teljesen. Ezt a dalt tavaly decemberben írtam Barcelonában, ahol pihenni voltam. A saját lelkemből, a szívem legmélyéről fakadt. Ezzel nevezett Marija a Belvisionra, s innen jutott tovább az Eurovíziós Dalfesztiválra. Nem ez az első eset, hogy valaki vagy valakik mások sikereiből próbálnak szenzációt faragva, botrányt kavarva érvényesülni.

Információink szerint az eurovíziós versenynek nagyon komoly feltételei vannak. A benevezett dalok nem lehetnek 3 percnél hosszabbak, s nem íródhattak tavaly októbernél korábban.

A szervezők az öszszes nevezett dalt lenyomozzák, s ha már egyszer versenybe engedték, aligha fogják beismerni, hogy tévedtek.

Forrás: blikk.hu

Szólj hozzá!

Címkék: zene énekes eurovision

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr5376129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.