HTML

Friss topikok

Beszámoló: Szerbia nyerte a 2007-es Eurovision Dalfesztivált

2007.05.13. 00:53 bellini

A tavalyi nyertes, Lordi dalával kezdődött a 2007-es Eurovision Dalfesztivál, Finnországban, Helsinkiben. Győztesként a szerb származású MARIJA SERIFOVIC került ki, Rúzsa Magdolna a 9-ik helyen szerepelt.


A Finnországban megrendezett esemény házigazdája Jaana Pelkonena és Mikko Leppilampi, az idei év győztese a szerb Marija Serifovic lett, MOLITVA című dalával.

A szerbek 268 ponttal nyerték meg Európa legrangosabb zenei versenyét, így jövőben Belgrádban rendezik meg a 2008-as dalfesztivált.

Magdi nyolcadikként lépett a színpadra, éneklése tiszta és erőteljes volt, a dal végén a nézőközönség ujjongásba tört ki. Mint az elődöntőn is, interpretációja végén angolul és magyarul is megköszönte a közönségnek és az otthon ülők támogatását.


Rúzsa Magdi Szerbiától kapta a legtöbb pontot, összesen 12-öt, a finnek 10 pontot szavaztak Magdinak. Romániából 8 pontot sikerült Magdinak beszereznie, ami valószínűleg az erdélyi magyarok összefogásának köszönhető. Ugyanakkor Magyarország is 8 ponttal jutalmazta a román Todomondo csapatot. Norvégia, Svédország és Izland is nyolc ponttal jutalmazta Magdi szereplését.


A Romániát képviselő Todomondo csapat Spanyolországból és Moldvából szerezte be a legtöbb pontot, összesen 12-öt, ami nem véletlen, hiszen Spanyolországban rengeteg román vendégmunkás dolgozik. Mint ahogy Románia is, Magyarország is 8 ponttal jutalmazta a románok teljesítményét. A Todomondo a 13-ik helyen végzett, így jövőben nem szerepel a döntőben.

A második és harmadik helyen Ukrajna valamint Oroszország végzett.

Az Eurovision dalfesztivált 1956 óta minden évben megtartották, így a leghosszabb televíziós műsorok egyike a világon. Az eseményt a világ nagy részén közvetítik, még olyan országokban is, amelyek nem vesznek részt a versenyben.

A dalfesztiválon az évek során olyan neves énekesek is részt vettek, mint az ABBA (aki a dalfesztiválnak köszönheti sikerességét) Waterloo című dalával, 1974-ben. Celine Dion is feltűnt a versenyben Svájcot képviselve, 1988-ban Ne partez pas sans moi című dalával. 1990-ben Olaszországot képviselve, Toto Cutugno nyerte meg a versenyt. Dana International 1998-ban nyerte meg a fesztivált, Dana Izrael színeit képviselte. A Diva szám azóta is sláger maradt.

A dalfesztivál történetében Magyarország többszőr is képviseltette magát. Szulák Andrea, Delhusa Gjon, Szigeti Csaba, a V.I.P. együttes, vagy éppen Charlie azok a nevek, akik szerepeltek dalaikkal a rendezvényen. A legsikeresebb Bayer Friderika volt, aki 1994-ben a negyedik helyezést érte el, Kinek mondjam el vétkeimet című dalával.

kakukk.ro, Fotók: eurovision.tv

4 komment

Címkék: zene énekes eurovision fesztívál ruzsa magdi együttesek

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr5675000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shineforme 2007.05.13. 01:00:24

tök jó! Én azt hittem leéget minket ezzel a "dallal"....és nem! huhuuuu:D

bellini · http://doily.hu 2007.05.13. 01:02:43

Én sem gondoltam volna, hogy ez a dal ennyire jól fpg szerepelni, egésszen az elődöntőig. Ma este 5 szavazatot küldtem neki. Ügyes volt, és büszkék vagyunk rá.

Lóri papa 2007.05.14. 14:37:32

Nem vagyok elfogult de nekem ő a Magyar Janis Joplin. Nagyon jó hangja van mindent tud énekelni.
Gratulálok neki és egy nagy kalappal. Most került a nagykanál a kezébe és hozzá férhet ahhoz a bizonyos nagylábashoz. Jó vagy Magdi további sok sikert és erőt kitartást egészséget.

bellini · http://doily.hu 2007.05.14. 14:40:54

Szerintem mindenképpen szépet alakított szombaton és nemcsak. Remélhetőleg ezzel a szereplésével felfut jobban a karrierje, olvastam, hogy talán egy külföldi lemezszerződést is ajánlottak már neki.
süti beállítások módosítása