HTML

Friss topikok

OGLI G - FULL GIZDA

2007.05.10. 19:25 bellini

Ogli G. a legnagyobb rap-arc, ő a leghitelesebb!

 Fényűző limuzinok, gyönyörű lányok (lásd csatolt kép), és szókimondó rapperek: ezek az Amerikából indult gengszter-rap védjegyei. A legújabb produkció azonban nem a tengerentúlról érkezett, hanem itt Budapesten készült, főhőse pedig egy egykori alvilági bűnöző, aki mára a slágerlisták éllovasa lett.

A jócskán megnőtt fiatalembert – művésznevén – Ogli G-nek hívják. Történetét már a Fókusz is bemutatta, mellyel Kamera Hungária-díjat nyertek. Ogli korábban a budapesti gengsztervilág rettegett figurája volt, aki mindennapi betevőjét zsarolási ügyekből teremtette meg, de súlyos testi sértés miatt kapták el. A bűnözői karrier a hűvösön ért véget, ahol a zenei ambíciókat dédelgető férfi 2 év 3 hónapot töltött el, így bőven volt ideje gondolkodni, hogyan tovább.

És Ogli G döntött: végleg szakít múltjával, és beindítja zenei karrierjét. „Ma már tényleg csak a zenével foglalkozom, és a kis pályafutásomat egyengetem. Nagyon sokat gondolkodtam a 2 év 3 hónap alatt, hogy milyen lépéseket fogok tenni, mikor kiszabadulok. Azon vagyok, hogy ezt módszeresen meg is valósítsam. Jó irányba haladok” – vallja Ogli G.

 A börtönviselt rapper ma már főleg a lemezeladásokból fedezi kiadásait, a bűnözéssel egyszer és mindenkorra felhagyott. A popzenei szekér beindulni látszik, Ogli egy produkciós irodát is létre hozott, emellett közreműködött a Nyócker filmzenéjének megkomponálásában is. Sikerein felbuzdulva pedig még komolyabb terveket fontolgat: „Az az álmom, hogy Európában is elismert rapper legyek, sőt, szeretném az egész világot meghódítani”.

Universal

22 komment

Címkék: zene énekes

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr9173837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dudás Bálint 2007.05.15. 16:22:52

Király a zenéd Ogli!!!!!!!

mario 2007.05.17. 16:03:46

kiráky a zenéd imádom fassza

M@nn@h 2007.07.01. 20:30:47

Ez egy paraszt!

Zsákai Péter 2007.07.28. 16:32:08

Királyak az uj számok, de ezt már megszoktuk:)) Remélem ez igy is fog maradni

"M@nn@h a paraszt itt csak te vagy!!!!"

bnoue 2007.08.06. 14:57:00

Nem tudom ki írta ezt a cikket, de az biztos, hogy életében nem hallott még rap zenét.Mert akkor nem írta volna meg ezt a cikket.Nem értem hogy írhatnak az internetre ekkore szart.ogli dzsínek az ég világon semmi köze a hip hophoz, csak néhány 10 évesnek tetszik hogy a szilikoncicis lányok táncolnak az óglifasz körül.A szerkesztő meg arról írjon cikket amiről tud, és ne mesét írjon erről a rappelni nemtudó kemény gengszterről.

FILTeR 2007.08.17. 21:06:44

OGLI FOREVER!!!!!!!
OGLI G & RAP az isten!!!!

kiss 2007.08.20. 14:03:14

jo énekelsz .!?

Tamás 2007.08.21. 10:49:04

Én ismerem Oglit... a zenéjét nem szeretem mert inkább az elvontabb durvább dolgokat tolom de kurva jó fej nagyon birom ezt a csávót:):)
és kurvára nem paraszt te kis seggdugó

Thomas · http://www.tom1.mlap.hu 2007.08.31. 22:39:15

M@nn@h te csak rigyled vazze mert neki jo megy neked meg nem

dani 2007.09.04. 17:12:29

cigányok vagyunk tecso

G 2007.09.05. 21:23:56

kabbe fakker! itt istenititek ezt a hájfejü ogligenyát...a faszt rap arc! egy segg! ha szerintetek az a folyamatos pofázás amit ez a seggdugo müvel akkor ti kicsit bevagytok baszva...

rehab 2007.09.27. 14:25:45

Ennek a dagadt parasztnak az égvilágon semi köze a hip-hop zenéhez!Ez az egész amit csinál lejáratás,röhej!csak az ilyen kis buzi,ízléstelen majmok vannak odáig érte!ja és a klipjei kész leégések,undorító igénytelen kurvák táncolnak benne,meg mutogatja a dagadt hájfejű barátait!Ez tényleg nagyon király!

Bruner master 2007.10.08. 19:12:49

Kivételesen nekem is tetszik a zenéje, és a klippje sem rossz!!Nos, lenne mit csiszolni a lányok mozgásában meg a klippösszevágásokban, de szerintem tökjó,. Ha Ogli G szar,-segg,lenne akkor nem foglalkozna vele a média,. Jó a hangja, Felölem aki ezek után gányolni mer valakit, az magából induljon ki,. Kis irigy faszkalapok!!!!!!

maffiababa 2007.10.19. 15:10:35

jó a zenéd ogli

Frankie 2007.10.30. 23:59:09

Nemtom de a sok köcsög írja h mi a rap zene baszki aki az amerikai sílust akarja követni mint pl ogli akkor hagy tegye és ogli jó is csinálja ugyhogy nemtom mit kell itt pattogni állandóan... és sztem jópár magyar rapper állandóan csak a kurva magánéletéről pofázik és h magyarország milyen egy szar hely ugyhogy sztem senki ne szidja ogli-g zenéjét

máté 2007.11.08. 16:09:06

ogli g nagyon fain vagy!
jó voltál palotán!
Jó aszámotok chino-val

B máté$ 2007.11.08. 16:11:31

nem küldesz képeket a freemail-re

baba richárd 2007.11.08. 16:16:55

királyak a zenéid nagyon jól énekelsz!!!!
találkoztunk már a sportcsarnokban várpalotán
a haverod chino is itt volt
k.....a jól énekeltek
küldj valamit az ímélemre
csákány ogli g király vagy

Rol 2008.02.05. 20:34:47

Én azé nem szidnám én specko ismerem és ne hiszem h. kelleme érzés lehet találkozni a bandájával! Ogli a király

Kótai Dániel 2008.03.24. 14:40:15

Ogli,g-t ne cinkeljétek mert rákurtok ha nem szeretitek majd rálesztek kényszeritve ő legalább magárol és az igazat nyomja meg ami a mai éjszakákban van csak nektek ehez fingotok sincs ő túdja mi az hogy ha nincs de ugyanugy csoro volt mint ti irigy patkányok és tett valamit azért hogy legyen valaki mindegy hogy milyen uton de tett.Minden jót Ogli,g a csapatunk és én veled vagyunk.Nyomd le a csoro rappereket akik csak kamuznak meg pitiáner dolgokat nyomnak az éjszakába!Te mindig ott leszel a ranglistán

Marcsy 2008.06.30. 05:25:24

Ez igen!Ogli G nagyot alkotott,ez az ember nem tesz más csak őszintén énekel és tiszta szívből alkot,én megértem ha valakinek negatív véleménye van,de gyerekek ezt igazán magatokban tarthatnátok vagy legalábbis emberként és nem debilekként fogalmaznátok ez a Férfi megtestesíti,mindazt ami ebben az országban nem igazán jött másnak össze,igényes zenét alkot és Őszinte!!!Talán ezen kéne elgondolkodni,nem pocskondiázni egy olyan embert aki merte vállalni önmagát és megvalósítani az álmait,melyekkel valljuk be sokunknak örömet szerzett!Ogli!Mindent el fogsz érni amire csak vágysz!!!

AnToNiO 2008.10.12. 15:12:49

Ogli -G nagyon nagy arc vagy csak igy tovább és ne foglakozz ezzel a sok csicskával aki veled van az veled van akinek nem tetszik Ogli-g zenéje az igy járt nem muszály ide komikat irni és igaza van sok embernek a többi Reap-ernek semmi köze a rephez de nki van az Amerikai stiulus Ogli-g-nél van itt nagy szátok van h ilyen csicska meg olyan csicska de ha elébetek állitanám akk meg szarnátok fosnátok csicskák!!!!!!!!!!!!!!Csak szátok van KIRÁLY VAGY OGLI-G!!!!!!!!!!!!!!!!!!!