HTML

Friss topikok

Húsvét misztériuma

2009.04.06. 09:41 bellini

A közszolgálati televízió ebben az évben is gazdag műsorkínálattal emlékezik meg a kereszténység legnagyobb ünnepéről. Misék, istentiszteletek közvetítése mellett az ünnepkör szelleméhez méltó programokkal ünnepel a nemzeti főadó.

 
Jézus szenvedésének napján 10 órakor református istentisztelet közvetít a Magyar Televízió egyes csatornája a Cigándi templomból. Makatura József, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisváros lelkipásztora igehirdetésében Ézsaiás prófétát idézi: „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen.”
 
Nagyszombat kora délutánján Dessewffy Zsuzsa és Horváth Márk alkotását láthatják a nézők, Biblia, az élet könyve címmel. A filmben Gaál Endre, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója a Biblia világáról, az Ó- és Újszövetségnek a hívő és kereső emberek számára küldött üzenetéről beszél (m2, 12.55) Ezt követően Bach Máté passiójának nyitókórusát láthatják a nézők a Miskolci Szimfonikus Zenekar, valamint a Magyar Rádió Énekkara és Gyermekkórusa előadásában, Ervin Ortner vezényletével.
 
A népszerű zenemű után Reviczky Katalin Szent Pál nyomain Máltán című filmje a Földközi tengeri szigetre vezet el minket. Az apostol Krisztus előtt 6o-ban egy hajótörést követően került Máltára, ahol ő alapította meg l a kereszténységet. A szigetország II.-IV. századból származó katakombái hű tanúi a vallás elterjedésének.
 
A húsvét vasárnapi római katolikus szentmisét a szentendrei Péter-Pál templomból 11 órakor közvetíti az MTV, a szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Blanckenstein György plébános. Ezt követően XVI. Benedek pápa húsvéti üzenetét és „Urbi et Orbi” áldását láthatják délben az érdeklődők. A nézők a helyszíni közvetítéseket mindkét csatornán figyelemmel kísérhetik.
 
Az m2 vasárnapi gazdag kínálatából négy, az ünnepkör szellemében készült műsorra hívjuk fel a figyelmet. A Biblia növényei sorozatban a Húsvéti kert epizód 10.10 órakor jelentkezik, ezt követően a Magyar Televíziót választó a nézők a Voces Aequales énekegyüttes nagyheti és húsvéti liturgikus felvételeiből láthatnak válogatást. A lemezen is nagy sikert aratott műsor olyan ritkán hallható komponisták műveivel ismerteti meg a zenebarátokat, mint az olasz reneszánsz mester Cipriano de Rore, vagy a francia Loyset Compère, aki meggyökereztette hazájában az itáliai reneszánsz szellemét.
 
A kora délután sugárzott Evangélikus magazint az Evangélikus ifjúsági műsor követi, amelyben a Fasori Evangélikus Gimnázium tanulói fogalmazzák meg az ünnephez fűződő gondolataikat (m2, 13.25). Majd az Apátságok és kolostorok című holland filmsorozat a wilteni premontrei apátság életébe enged bepillantást (m2, 14.25).
 
Húsvét hétfőn a baptista istentiszteletet az MTV Vácról közvetíti (m1, m2, 11.00). Meláth Attila lelkipásztor igehirdetése igen aktuális: „Noha az apostolok különböző egyéniségek voltak, életkoruk is eltért, másképp szemlélték Jézus földi pályáját. Mégis egy cél vezérli őket, hogy kiderülhessen az igazság: Jézus Krisztus él!”
Csermák Zoltán

 

Szólj hozzá!

Címkék: média tv mtv

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr461049024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása