HTML

Friss topikok

A sztár DJ amerikai turnéja miatt lemarad a saját adásáról

2008.11.06. 08:15 bellini

Niki Belucci csütörtökön látja vendégül a többieket, és a vacsora mellett a DJ pult mögött is megcsillogatja tudását. A világszerte turnézó sztár DJ a konyhában is több nemzet eledeleiből remekelt, de a saját adását az amerikai turnéja miatt legfeljebb az interneten láthatja.

 

Niki Belucci rendkívül színes menüvel várta vendégeit, köszönhetően annak, hogy nemzetközileg a legismertebb és elismertebb magyar DJ-ként gyakorlatilag az egész világot bejárta, többször turnézott Dél-Amerikában, és dolgozott szinte minden európai országban. „Több nemzet eledeleiből állítottam össze a menümet. Előételnek bruscettát tálaltam, amit magyaros burgonyaleves, majd csilis csirke és túrótorta követett.”

 

A vacsora után Niki vendégei szórakoztatására a DJ pult mögé is beállt. Olyannyira sikerült is felpörgetnie a hangulatot, hogy még Szorcsik Viktória is megpróbálkozott a pult kezelésével.

 

Niki egyébként szívesen nyomon követte volna azt is, amikor a kamerák előtti főzése adásba kerül, de éppen ezen a héten utazott az Egyesült Államokba, ahol több államot bejárva turnézik közel két hétig, többek között Miamiban és Dallasban is zenél Két éve pedig Cannes-ban a Le Palais Clubban is rezidens DJ, és hamarosan megjelenik első önálló mixlemeze My House Special címmel, melynek tavasszal piacra dobott maxiját követően 15 lemezkiadó is lecsapott Nikire.

 

A neves DJ-ről a főzős műsorban az is kiderült, hogy szinte a férje kedvéért tanult meg főzni, azóta tevékenykedik rendszeresen a konyhában, mióta Antonyoval egymásra találtak. Bár a sztár DJ vegetáriánus, még a marhahússal készült ételeket is szívesen elkészíti párjának. „A kedvence a rakott kel, amihez ugye darált hús is szükséges. Bevallom, ahányszor valami nézeteltérés támad közöttünk, mindig ezzel engesztelem ki” – mesélte Niki.

Szólj hozzá!

Címkék: tv tv2 sztárok tv show celebek hal a tortán

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr47753371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása