HTML

Friss topikok

Baby Gabit befogadták a Mirigyek

2008.10.21. 09:15 bellini

A hét második estéjére rendhagyó módon két szakács is jutott egyszerre: az Irigy Hónaljmirigy két sztárja, Ambrus Zoli és Papp Feri közösen mutatta meg, mire képes a konyhában. A fiúk szó szerint véresen komolyan vették a feladatot: ugyanis Drakula várát elevenítették meg, igazi horror hangulatot varázsoltak a vendégeik számára.

 

Véres szemek úsztak a vízben, füst borította be az udvart és a házat, és egy váratlan pillanatban maga Drakula is előugrott egy koporsónak titulált ágyneműtartóból.

 

„Zolival egy diliboltban vásároltunk mindenféle ijesztő kellékeket – mesélte Feri. – Hogy még jobban fokozzuk a vérfagyasztó hangulatot, egy öt perces, horror hangefffektekből összeállított felvételt is lejátszottunk, és sűrű füst gomolygott le a domboldalon, miközben Drakula komornyikjának jelmezében felvezettem őket házba. Itt ugrott elő Zoli Drakula jelmezben az ágynemű tartóból.”

 

Ami a menüt illeti, a fogások szerencsére korántsem sikerültek horrorisztikusra. A két szakács kitett magáért, a brokkolilevesen kívül háromféle salátát kínáltak, a főétel pedig Zoli családi receptje szerint készült tepsis fogás volt, hagymával, baconnel, krumplival és hússal. „Egyedül a babapiskótás, gyümölcsös desszerttel fogtunk kicsit mellé, mert túl hígra sikerült, de szerintünk így is finom volt, csak Gabi kifogásolta egy kicsit.”

 

A fiúktól azt is megtudtuk, a hét egyetlen női szereplője mindvégig önfeledt hangulatban bulizott a négy, nem éppen visszafogott Mirigyes társaságában. „Gabival remekül kijövünk, köszönhetően annak, hogy már sok éve ismerjük egymást. Évekkel ezelőtt részt vettünk egy közös forgatáson Rodoszon, ahol esténként együtt jártunk bulizni. Olyannyira befogadtuk a fiúk közé, hogy viccből Gábornak szólítjuk azóta is, amit ő egyáltalán nem vesz rossz néven.”

Szólj hozzá!

Címkék: tv tv2 sztárok tv show énekesek celebek hal a tortán

A bejegyzés trackback címe:

https://bellini.blog.hu/api/trackback/id/tr94724239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása